Mikes-tölgy kápolna

Zágon (Zagon), Mikes kert
További képek a Fotólistában

Zágon (Zagon)
Mikes kert
A község középrészén, a Mikes kertben

Felállítás2018


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Sántha Imre Géza
2018.10.16. 13:14
Zágon székely nagyközséget Mikes Kelemen (1690-1761) író neve tette ismerté elsősorban a magyarság számára. Egykori szülőhelyének telkén (Mikes kert) álló két öreg tölgyfát a hagyomány szerint az író apja ültette az ott egykor meglévő tó partján. Ha ezt a történelmi eseményt valósnak találjuk, a tölgyfák ma már több mint 340 évesek, pontosabban az egyik, a keletre lévő, mely még él, a nyugati párja sajnos már kiszáradt, kihalt a közelmúltban (amúgy a tölgy élettartama kedvező körülmények között akár 800-1000 év is lehet). Ez utóbbi élettelen példányt szeretné átmenteni az utókornak Mónus Béla kecskeméti önképző szobrász, fafaragó, aki már 1998-tól faragott Zágonban a tölgyfa lehasadt ágaiba https://www.kozterkep.hu/~/30590/Mikes_Kelemen_es_Edes_Nenem_Zagon_1999.html. 2018-ban a teljesen kiszáradt fa felületét tisztitotta le a kéregrétegtől és kezdett faragni bele. A fa üreges belsejét kitisztították, az alapját és ágait megerősítették, a szobrász a törzs felületébe faragott, valamint a leszakadt, levágott ágak anyagából szobrokat mintázott, melyeket szimbólikus szereplőkként a külső felületen és a faüregbe helyezett el. Egy kis, mondhatni mesebeli két-három személyes teret, kápolnát alakított ki a széles fatörzsbe. A Mikes szellemiségét tovább éltetni kívánó, népi mester a következőképpen vélekedik erről a munkájáról: " Nagy tisztelője vagyok Mikes Kelemennek, égi jó barátomnak, így ennek a tölgynek is. Különleges affinitásom van Mikes irányába. Mikor meghallottam, hogy ez a fa kiszáradt, mindent félretettem, ide siettem, belefeszülök, hogy az ötletet kivitelezzem. Ha tömör lett volna a fa, belsejéből egy szobrot alakítottam volna ki. De szinte azt mondom, így jobb, inkább örülök, hogy üreges, így különlegesebb lesz a tér. Egy gyűjtőpont lehet, ahová az elszármazottak eljöhetnek feltöltődni. De a visszacsábítás épp aktuális, hívó szó lehet például a magyarországi kitelepedést választóknak is." A kifaragott figurák a kereszténység és a mikesi székely világ elemeit hordozzák, meditációra, múlton és jövőbe való gondolkodásra serkentik az ide zarándoklókat.
A Mikes kert tulajdonjoga sajnos még nem tisztázott https://www.3szek.ro/load/cikk/115947/kie_a_mikes-tolgyek_koruli_terulet, ezért tölgykápolna még nem tekinthető közterületi alkotásnak.
2020 márciusára elkészült a tölgyek körüli kis park, székelykapuval, padokkal, filagóriával.
Források:
https://www.3szek.ro/load/cikk/114768/kapolna_a_mikes-tolgyben_monus_bela_ujabb_alkotasa_keszul_zagonban
https://www.3szek.ro/load/cikk/132119/elkeszult-az-uj-mikes-emlekhely
További linkek
https://romkat.ro/2019/07/09/mini-kapolna-a-faban/?fbclid=IwAR04t5DiuOJXdZNw7lhPw8WNfAYXn5BFNwCDEZmnZYLARirKt68A_fKuhi4



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327658
Feltöltve
2018.10.14. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/750 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:11

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327659
Feltöltve
2018.10.14. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:11

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327660
Feltöltve
2018.10.14. 22:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:11

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327661
Feltöltve
2018.10.14. 22:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:12

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327662
Feltöltve
2018.10.14. 22:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:13

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327663
Feltöltve
2018.10.14. 22:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:13

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327664
Feltöltve
2018.10.14. 22:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ540/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:14

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327665
Feltöltve
2018.10.14. 22:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ460/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:14

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327666
Feltöltve
2018.10.14. 22:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:15

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

A keleti, még élő tölgy, a fák védettségét jelző kopjafával.
Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327667
Feltöltve
2018.10.14. 22:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:16
A keleti, még élő tölgy, a fák védettségét jelző kopjafával.

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

a fák nyugatról
Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327668
Feltöltve
2018.10.14. 22:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:16
a fák nyugatról

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

a fák nyugatról
Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
327669
Feltöltve
2018.10.14. 22:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/350 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.10.14. 22:18
a fák nyugatról

Adalék vagy máshol

"Mikes-tölgy kápolna" c. alkotás fotói

Képeslapfotó 1976-ból.
(saját gyűjteményből)
Alkotó
Település
Zágon (Zagon)
Feltöltő
Azonosító
468399
Feltöltve
2021.11.15. 09:12
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 21.11.15. 09:12
Archív felvétel
Képeslapfotó 1976-ból....Teljes szövegKépeslapfotó 1976-ból.
(saját gyűjteményből)Kevesebb szöveg
Összesen 13 fotó

Műlap története

21.11.15. 09:12
1 új fotót töltöttem a "Mikes-tölgy kápolna" műlaphoz
18.10.16. 13:14
Sántha Imre Géza publikálta "Mikes-tölgy kápolna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.