Rákosligeti keresztút

Budapest, XVII. kerület, Fackh Károly tér
További képek a Fotólistában

Budapest
XVII. kerület, Fackh Károly tér

Felállítás2017. április 8.


Dénes Ildikó
2018.10.14. 00:46
A kálváriára a Csendhegyek blog készítője hívta fel a figyelmemet.
A szobrászrestaurátor nevéről eszembe jutott, hogy az egyik Epreskertbeli látogatásom alkalmával 2013-ban a restauráló műhelyben éppen akkor ő restaurálta a salgótarjáni kálváriastációkat. Elő is kerestem az akkori fotókat, itt a 11. és 12. képek. A rákosligeti domborművek a salgótarjániak másolatai.

A rákosligeti keresztutat 2017.04.08-án szentelték fel a Fackh Károly téren. Ezen a helyen korábban köztemető volt. A XVII. Kerületért Egyesület és a Rákosligeti Polgári Kör 2007-ben egy fa emlékkeresztet állíttatott. Szerettek volna a kereszt mellé keresztutat is felépíteni. Domonkos László javaslatára stációképekként a Tarnoveán Katona Tamás által restaurált salgótarjáni kálvária stációképeinek másolatát választották. Domonkos László mesteroktatója volt Tarnoveán Katona Tamásnak a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén.

Az eredeti dombormű stációképeket a salgótarjáni Szent Imre-hegyre Bóna Kovács Károly készítette el 1938 és 1943 között. A stációképek restaurálásra szorultak, restaurálásukat Tarnoveán Katona Tamás, a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék végzős hallgatója végezte el 2013-ban diplomamunkaként. És készítette el műkő másolataikat. A restaurált eredeti stációképeket a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban helyezték el, a Szent-Imre hegyre a műkő másolatok kerültek fel.

Az eredeti alkotó, Bóna Kovács Károly leszármazottaitól a szervezők megkérték a domborművek másolásához, felállításához az engedélyt. A dombormű sablonok megmaradtak, ezek alapján Tarnoveán Katona Tamás el tudta készíteni a rákosligeti stációoszlopok domborműveit.

Szűcs László építészmérnök tervezte a kálvária kialakítását. A munkálatok 2015-ben kezdődtek el.
A stációoszlopok körben állnak. A kereszt bal oldalán kezdődik a keresztút az I. stációval, a XIV. stáció a kereszt jobb oldalán van.
A stációképek műkőből készültek méretük 64x74x7-9 cm.
Az oszlopokon csak sima számozás van, felirat nélkül.

Köszönetem a Csendhegyek blog készítőjének és köszönöm Szűcs Lászlónak, hogy pontosította az információkat.
Források:
Szűcs László építészmérnök
https://17.kerulet.ittlakunk.hu/utcak-terek/170411/atadtak-rakosligeti-kalvariat
http://www.mke.hu/node/29358



Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327504
Feltöltve
2018.10.14. 00:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:19

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

I. stáció Jézust halálra ítélik
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327505
Feltöltve
2018.10.14. 00:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:20
I. stáció Jézust halálra ítélik

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

II. stáció Jézus vállára veszi a keresztet III. stáció Jézus először esik el a kereszttel IV. stáció Jézus anyjával találkozik a kereszt...Teljes szövegII. stáció Jézus vállára veszi a keresztet
III. stáció Jézus először esik el a kereszttel
IV. stáció Jézus anyjával találkozik a keresztúton
V. stáció Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztetKevesebb szöveg
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327506
Feltöltve
2018.10.14. 00:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:20
II. stáció Jézus vállára veszi a keresztet III. stáció Jézus először esik el a ker...Teljes szövegII. stáció Jézus vállára veszi a keresztet
III. stáció Jézus először esik el a kereszttel
IV. stáció Jézus anyjával találkozik a keresztúton
V. stáció Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztetKevesebb szöveg

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

VI.stáció Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát VII. stáció Jézus másodszor esik el a kereszttel VIII.stáció Jézus beszél a síró asszo...Teljes szövegVI.stáció Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
VII. stáció Jézus másodszor esik el a kereszttel
VIII.stáció Jézus beszél a síró asszonyokhoz
IX. stáció Jézus harmadszor esik el a kereszttelKevesebb szöveg
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327507
Feltöltve
2018.10.14. 00:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:21
VI.stáció Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát VII. stáció Jézus másodszor esik el a ker...Teljes szövegVI.stáció Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát
VII. stáció Jézus másodszor esik el a kereszttel
VIII.stáció Jézus beszél a síró asszonyokhoz
IX. stáció Jézus harmadszor esik el a kereszttelKevesebb szöveg

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

X. stáció Jézust megfosztják ruhájától
XI. stáció Jézust keresztre szegezik
XII. stáció Jézus meghal a kereszten
XIII. stáció Jézust leveszik a keresztről és anyja ölébe helyezik
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327508
Feltöltve
2018.10.14. 00:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:21
X. stáció Jézust megfosztják ruhájától XI. stáció Jézust keresztre szegezik XII. stáció...Teljes szövegX. stáció Jézust megfosztják ruhájától
XI. stáció Jézust keresztre szegezik
XII. stáció Jézus meghal a kereszten
XIII. stáció Jézust leveszik a keresztről és anyja ölébe helyezikKevesebb szöveg

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

XIV.stáció Jézust eltemetik
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327509
Feltöltve
2018.10.14. 00:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:21
XIV.stáció Jézust eltemetik

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327510
Feltöltve
2018.10.14. 00:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:22

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

VIII.stáció Jézus beszél a síró asszonyokhoz
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327511
Feltöltve
2018.10.14. 00:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:22
VIII.stáció Jézus beszél a síró asszonyokhoz

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

X. stáció Jézust megfosztják ruhájától
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327512
Feltöltve
2018.10.14. 00:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:23
X. stáció Jézust megfosztják ruhájától

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

XI. stáció Jézust keresztre szegezik
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327513
Feltöltve
2018.10.14. 00:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:23
XI. stáció Jézust keresztre szegezik

Adalék vagy máshol

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

A restauráció
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327514
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2018.10.14. 00:24
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:24
2013. június
A restauráció

"Rákosligeti keresztút" c. alkotás fotói

Eredeti salgótarjáni megrondálódott dombormű
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
327515
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2018.10.14. 00:24
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/85 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.10.14. 00:24
2013. június
Eredeti salgótarjáni...Teljes szövegEredeti salgótarjáni megrondálódott domborműKevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.10.14. 00:46
Dénes Ildikó publikálta "Rákosligeti keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.