Budapest, XIV. kerület, Állatkerti körút 14-16.

Alternatív, helyi címek:Sündisznók, Bronzsünik

Budapest
XIV. kerület, Állatkerti körút 14-16.
A nemrég megnyílt Holnemvolt Parkban, az egykor volt Vidámpark területén.

Felállítás2018. május 18.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.09.20. 18:49
A Holnemvolt Park területét egy sün-kolónia tagjai lepték el. Ott voltak már a májusi megnyitáskor is, ott vannak ma is (valóban, mert ma újra arra jártam).
A "bronzsünik", ahogy az Állatkertben fellelhető többi állatszobor alkotója is, Székely Kata. A kolónia tagjai öt helyen bukkannak fel, így egy séta, látogatás során kis figyelemmel észrevehetők.

Itt is az állatkákat alkotójuk egy-egy szikladarabon helyezte el. Természetesen egyéniségek, így nevet adtam nekik. Itt van Tüsténke, aki igyekezve dolgozik, gyűjti a spájzolni-valót. Másikuk Lusti, aki összegömbölyödve fekszik a hátán és hasát sütteti. Látható Gondoska, kicsinyét tanítja. Egy félreeső helyen Törtető igyekszik feljutni a neki szánt szikla tetejére (róla csak egy fénykép van). Turdorka , őrző-védő szolgálatot teljesít, sziklája tetején orrát előrenyújtva, okos szemével figyeli a park életét.

Az újonnan kialakított, pontosabban még alakítás alatt lévő park sok lehetőséget tartogat a látogatóknak. A "sün" központi motívum.
A Sün automatánál zsetont lehet váltani, ami helyben használható fel.
Fontos funkciót lát el a Sünistápoly, ami neve szerint is kórház, bár értelmezése tágabb: állatmentőhely. Igaz, mindkét alkalommal, amikor bent jártam, nagy volt a csend, lehet még kevés a beteg, vagy már meggyógyultak (?)

A kérdés, ami engem foglalkoztat, milyen építkezések folynak még az egykori Vidámpark területén? Máshogy fogalmazva, gyarapodik-e még a sün-kolónia?
Források:
http://www.zoobudapest.com/uploads/collection/28/file/PM-beszed.pdf

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Sünik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324767
Feltöltve
2018.09.20. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.20. 17:56

"Sünik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324766
Feltöltve
2018.09.20. 17:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

324768

324769
Feltöltve
2018.09.20. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.20. 17:57

"Sünik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324771
Feltöltve
2018.09.20. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

324770
Feltöltve
2018.09.20. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.20. 17:57

"Sünik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324774
Feltöltve
2018.09.20. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.20. 17:58

"Sünik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324772
Feltöltve
2018.09.20. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

324773
Feltöltve
2018.09.20. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

324776
Feltöltve
2018.09.20. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.20. 17:59

"Sünik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324775
Feltöltve
2018.09.20. 17:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.20. 17:58

"Sünik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324777
Feltöltve
2018.09.20. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.20. 17:59
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.09.21. 16:22
A "Sünik" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.09.20. 18:49
Göröntsér Vera publikálta "Sünik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.