Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop

Budapest, VIII. kerület, Illés u 25
Archív képek

A Fűvészkertben

Felállítás1865

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Neszták Béla
2009.01.20. 09:47
Kb 200 cm csonka oszlop, mészkő. Időközben felújították, és egy mészkőből készült padot is tettek melléje. A Felirat is olvashatóvá vált: "DIÓSZEGI/és/FARKAS/a növénytan/magyar nyelveni/első szerkesztőinek/hála emlékül/1865."
Dénes Ildikó
2016.09.28. 09:30
„Diószegi Sámuel (Diószeghi Sámuel) (1761 – 1813) református lelkész, botanikus https://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3szegi_S%C3%A1muel
„Göttingenben ismerkedett meg a svéd botanikus, Carl von Linné rendszerével, s határozta el átültetését magyar nyelvre……idejének nagy részét a botanika, a füvészkedés tudományának szentelte….Debrecenbe költözése után kezdett hozzá az első magyar növényhatározó elkészítéséhez, amelyben barátja, egykori kollégista társa, egyben sógora, Fazekas Mihály költő segítette. Közös munkájuk gyümölcse, az eredetileg Debreceni Flórának nevezett könyvecske 1807-ben látott napvilágot "Magyar füvész-könyv, mely a két magyar hazában található növényeknek megismertetésére vezet, a Linné alkotmánya szerint" címmel. Művük, amelynek Elöljáró beszédét is együtt jegyezték - Linné növénytani rendszerének tudományos eredményeit felhasználva -, több mint 3000 magyarországi növény leírását tartalmazta ékes magyar nyelven…..Diószegi Sámuel megírta és élete utolsó évében kiadta a Magyar füvészkönyv gyakorlati részét, az Orvosi füvészkönyvet is. Ennek értékes függeléke az első magyar szinonimaszótár, amely 1400-nál több népi növénynevet tartalmaz.” http://www.mtva.hu/en/sajto-es-fotoarchivum/5386-dioszegi-samuel-botanikus-a-magyar-rendszeres-noevenytan-megalapitoja-200-eve-halt-meg

Cím alapján hasonló

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13243
Feltöltve
2009.01.17. 13:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.17. 13:02

2013
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
343306
Fotózva
2013. június
Évszám
2013
Feltöltve
2019.02.19. 13:52
EXIF információk...
SONY / DSC-S3000
ƒ30/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.02.19. 13:52
2013. június
2013

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

2016
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253482
Évszám
2016
Feltöltve
2016.09.28. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/90 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 09:19
2016
2016

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253481
Feltöltve
2016.09.28. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 09:19

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253480
Feltöltve
2016.09.28. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 09:19

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253479
Feltöltve
2016.09.28. 09:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/220 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 09:18

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
253478
Feltöltve
2016.09.28. 09:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/210 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.09.28. 09:18

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
369700
Feltöltve
2019.08.18. 20:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.18. 20:10

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
369701
Feltöltve
2019.08.18. 20:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.18. 20:10

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
369702
Feltöltve
2019.08.18. 20:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.18. 20:10

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
369703
Feltöltve
2019.08.18. 20:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.18. 20:10

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
514942
Feltöltve
2023.01.24. 13:00
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K6G
ƒ220/100 • 1/196 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 23.01.24. 13:00

Archív fotók

"Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13244
Feltöltve
2009.01.17. 13:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.17. 13:02
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.01.24. 13:00
1 új fotót töltöttem a "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" műlaphoz
19.08.18. 20:10
4 új fotót töltöttem a "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" műlaphoz
19.02.19. 13:52
1 új fotót töltöttem a "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" műlaphoz
18.11.10. 09:53
Megérintettem a "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" alkotást
16.10.09. 20:07
A "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.28. 09:19
1 új fotót töltöttem a "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" műlaphoz
16.09.28. 09:19
1 új fotót töltöttem a "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" műlaphoz
16.09.28. 09:19
1 új fotót töltöttem a "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" műlaphoz
16.09.28. 09:18

09.01.20. 09:47
Neszták Béla publikálta "Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.