Dunaföldvár, Duna-part
További képek a Fotólistában

Dunaföldvár
Duna-part
Duna-parti sétány

Felállítás2018. augusztus 20.

Weiszgáber János (kőfaragó)

Dr. Pinczés Sándor
2018.09.11. 09:43
"A Dunának,
mely múlt,
jelen s jövendő..." (József Attila)
Állíttatta: Dunaföldvári Vizisportkör. Az emlékmű szándéka szerint az 1973-2018 éveket fogja át.
Az újonnan felállított hajós emlékmű a 2018-as dunaföldvári emléknapon került fölállításra és a következő években központi szerepet szánnak neki a Duna parton. Dunaföldvár szerepe a Dunán kiemelkedő, mint dunai átkelő évszázadok óta lát el szerepet.
Az emlékmű a mészkő talapzaton és körülötte hajózási relikviákat vonultat föl, um.
- polírozott réz hajócsavar
- két oldalt horgonyuk, melyeknek egyik ágát az illeszthetőség kedvéért levágták.
- az emlékművön átvetett horgonylánc
- talán a legfontosabb: Deggendorf hajógyári hajóregiszter, a Győr nevű motorosról, amely idejének utolsó éveit 2016-ig szállodahajóként szolgálta Botel Admital néven Dunaföldváron.
Az emlékmű széleskörű összefogással jött létre:
"Vizisport-ért
Mahart-bkv Dunaföldvár
1973 Csónak Lak
1983 Botel Admiral
2018 Stefánia
Dunaföldvári Vizisportkör"
Források:
https://magyaridok.hu/belfold/megujul-duna-part-dunafoldvaron-2494615/
https://www.programturizmus.hu/ajanlat-szent-istvan-nap-dunafoldvar.html

Cím alapján hasonló

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
323860
Feltöltve
2018.09.10. 16:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.10. 16:20

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
323861
Feltöltve
2018.09.10. 16:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.10. 16:20

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
323862
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.10. 16:21

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
323863
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/400 • ISO80

323864

323865
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/160 • ISO80

323866
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/640 • ISO80

323867
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • ISO100

323868
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

323869
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

323870
Feltöltve
2018.09.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ28/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.09.10. 16:21

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470916
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.08. 18:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ44/10 • 1/100 • 13.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.08. 18:25
2019. április

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470917
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.08. 18:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

470918
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2021.12.08. 18:25
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/200 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.08. 18:25
2019. április

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
470921
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2021.12.08. 20:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 21.12.08. 20:15
2019. június

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
536219
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2023.08.20. 18:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.20. 18:38
2021. május

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
536220
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2023.08.20. 18:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.20. 18:38
2021. május

"Hajós emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Weiszgáber János (kőfaragó)
Település
Dunaföldvár
Feltöltő
Azonosító
536221
Fotózva
2021. május
Feltöltve
2023.08.20. 18:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/250 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.08.20. 18:40
2021. május
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.11.15. 11:11
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
23.08.20. 18:40
1 új fotót töltöttem a "Hajós emlékmű" műlaphoz
23.08.20. 18:38
2 új fotót töltöttem a "Hajós emlékmű" műlaphoz
23.04.19. 12:23
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
22.10.10. 12:43
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
22.09.15. 14:39
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
22.08.24. 10:42
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
22.08.05. 11:31
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
22.07.06. 12:30
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
22.06.15. 11:58
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
21.12.08. 20:15
1 új fotót töltöttem a "Hajós emlékmű" műlaphoz
21.12.08. 18:25
3 új fotót töltöttem a "Hajós emlékmű" műlaphoz
21.08.22. 14:13
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
21.07.28. 14:16
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
21.06.05. 10:59
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
21.05.16. 14:17
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
20.03.12. 17:20
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
19.08.19. 12:43
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
19.06.24. 17:18
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
19.04.28. 13:48
Megérintettem a "Hajós emlékmű" alkotást
18.09.11. 09:43
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Hajós emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.