I. világháborús emlékmű

Zalaszántó, Fő utca

Angol cím:World War I Memorial

Zalaszántó
Fő utca
Az alkotás a katolikus templom előterében található.

Felállítás1937

Nem köztéri:Templombelső
Aerdna
2018.09.01. 21:26
A zalaszántói hősi emlékmű a katolikus templom előterében található. A hősi emlékmű felső részén Varga Ferenc márvány domborműve látható, alatta a márvány táblán a 90 hősi halott neve olvasható.

Az emlékmű egy oltárt formáz, az alsó oltárrész is faragott márvány. A dombormű középalakja Krisztus, mellette a harcoló és a sebesült katona, a gyermekét ölelő asszony, a zászlót tartó katona látható.

A dombormű jelzése: Varga Ferenc 1937. Feltételezhetően 1937-ben került felállításra.

Varga Ferenc szobrásznak kevés alkotása látható Magyarországon. 1948-ban külföldre távozott, élete nagyobb részét az Egyesült Államokban élte le, ahol alkotásainak egész sora került felállításra.

Blogbejegyzések a műlapról
Varga Ferenc - a Varga Sculpturing Studio alapítója
Aerdna blogja @ 2015.01.01. 09:37
Varga Ferenc szobrásznak Magyarországon néhány szobra áll csak köztéren, de már ezeken az alkotásokon is megmutatkozott az a páratlan tehetség, mely aztán külföldön bontakozott ki igazán. Varga Ferenc Székesfehérváron született, 1906. május 29-én, kilenc testvér közül másodikként. Szülei...

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Hazánkért

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
323104
Feltöltve
2018.09.01. 21:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.01. 21:08

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
323105
Feltöltve
2018.09.01. 21:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.01. 21:08

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
323106
Feltöltve
2018.09.01. 21:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.01. 21:09

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
323107
Feltöltve
2018.09.01. 21:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.01. 21:10

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
323108
Feltöltve
2018.09.01. 21:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.01. 21:11

323109

323110
Feltöltve
2018.09.01. 21:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.01. 21:13

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Zalaszántó
Feltöltő
Azonosító
323111
Feltöltve
2018.09.01. 21:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.09.01. 21:14
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.09.01. 21:26
Aerdna publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.