Balassa János síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumei út 16.

Budapest
VIII. kerület, Fiumei út 16.
J. 194/195. számú sírhely a bejárattól jobbra lévő, a temető kerítésébe...Teljes szövegJ. 194/195. számú sírhely a bejárattól jobbra lévő, a temető kerítésébe épített síremlékek sorában.Kevesebb szöveg

Készítés1867

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2018.10.12. 20:21
Régi-régi gyűjtés és restancia az a néhány fénykép, amit a Fiumei úti sírkert kerítésébe épített emlékről készítettem. Akkor is úgy gondoltam, most már nyilvánvalónak látszik, itt létesültek legkorábban síremlékek a sírkert létrejötte környékén. Erről a sírról annyi bizonyos, hogy míg a benne nyugvó sebész 1868-ban hunyt el, a szobrászati alkotás valamikor 1888 előtt, vagyis meglehet, kb. 20 év múlva készült el.

Tóth Vilmos, a NOL archívumában lévő cikke szerint ez az emlék a falsírboltok sorában a legértékesebbnek tekinthető. Továbbiak az emlékről: "A piramist imitáló háttér elé helyezett - így a klasszicizmus egyik legjellemzőbb síremlék motívumát felelevenítő -, mellszoborból és két allegorikus alakból álló mű az egyetlen itt található alkotás, amely Engel József műterméből került ki..."
Ugyanitt olvasható rövid összegzés az alkotóról is, ill. kapcsolódó fontos információként a tény, hogy Engel már Balassa életében készített portrét a tudósról, amivel jelentős sikert is ért el. A síremlék elkészítésének megbízásához valószínűleg ez adta az alapot.

Balassa János (1814–1868) sebész, egyetemi tanár, "a korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtője" , a magyar és az egyetemes orvostörténet kimagasló alakja volt. Nevéhez fűződik az általános érzéstelenítés bevezetése, ill. azok a műtéri eljárások is, melyeket ő, maga dolgozott ki, míg elméleti tevékenysége is jelentős volt.
Róla továbbiak olvashatók a forrás cikkekben. Mindez kiegészíthető a Wikipédia szócikkében fellelhető adatokkal, ami az 1848-as szabadságharchoz kapcsolódó tevékenységét, ill. annak következményeit is részletezi: https://hu.wikipedia.org/wiki/Balassa_J%C3%A1nos_(seb%C3%A9sz)
Források:
A Kerepesi úti temető 1999-ben (Budapesti Negyed 25.) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BFLV_bn_25_07_1999_3_2/?pg=31&layout=s&query=Balassa
Tóth Vilmos: Balassa János síremléke (2001.11.06) http://nol.hu/archivum/archiv-39589-28006
Soós Gyula: Adatok a XIX. századi szobrászatunk történetéhez (Engel József 1811-1901) előfizetéssel: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MUVTORTERT_12_1963/?pg=74&layout=s

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Balassa János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
325386
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2018.09.26. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/52 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.26. 13:40
2011. október

"Balassa János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
325387
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2018.09.26. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/60 • ISO64

325388

325394
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2018.09.26. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/110 • ISO800

325389

325391
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2018.09.26. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/75 • ISO200

325393

325390
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2018.09.26. 13:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/80 • ISO400

325392

453044
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2021.08.04. 08:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.04. 08:42
2014. november

"Balassa János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510230
Feltöltve
2022.12.02. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/200 • 12mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.12.02. 18:49

"Balassa János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510231
Feltöltve
2022.12.02. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.12.02. 18:49

"Balassa János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510232
Feltöltve
2022.12.02. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ50/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.12.02. 18:49

"Balassa János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510233
Feltöltve
2022.12.02. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.12.02. 18:49

"Balassa János síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
510234
Feltöltve
2022.12.02. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/100 • 37.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.12.02. 18:49
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.12.02. 18:49
5 új fotót töltöttem a "Balassa János síremléke" műlaphoz
21.08.04. 08:42
1 új fotót töltöttem a "Balassa János síremléke" műlaphoz
20.03.16. 16:37
A "Balassa János síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.12. 20:21
Göröntsér Vera publikálta "Balassa János síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.