Magyarmecske, Petőfi utca.

Alternatív, helyi címek:I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Felállítás1992. október 31.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.09.18. 05:35
Magyarmecske 1839-es református temploma a főutcán áll. A templomtól délre helyezkedik el a világháborús áldozatok emlékműve. Ahogyan a templom bejárata is keleti irányból van, úgy az emlékmű is kelet felől szemlélhető.

Az emlékmű eléggé egyszerű. Hangsúlyos eleme a legfelül lévő és szépen kidolgozott turul. A madár fejét és csőrét lehorgasztva, szárnyait maga mellé téve ül.

Lejjebb egy domborműves magyar címer van.

Alul egy fekete kőtáblán az
ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAI – 18 névvel.
és a
MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAI – 6 névvel.

A „Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa” ugyanezen a helyen bemutatja a világháborús emlékművet.
Két képet közöl, ebből az egyiken a régebbi (az 1921-es vagy 1922-es) látható. Más a turul, más a dombormű és más az emléktábla.
Ma (2018. április 12-én) viszont nem ez áll itt, hanem a második képen bemutatott, azaz az újabb, amit a II. világháborús áldozatokkal kiegészítettek. Eszerint az emlékművet újraalkották és azt 1992. október 31-én újraavatták.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1828

Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324531
Feltöltve
2018.09.18. 05:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:22

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324532
Feltöltve
2018.09.18. 05:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:22

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324533
Feltöltve
2018.09.18. 05:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

324534
Feltöltve
2018.09.18. 05:23

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:23

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324535

324536
Feltöltve
2018.09.18. 05:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:23

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324537
Feltöltve
2018.09.18. 05:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:24

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324538
Feltöltve
2018.09.18. 05:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:24

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324539
Feltöltve
2018.09.18. 05:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:24

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Település
Magyarmecske
Feltöltő
Azonosító
324540
Feltöltve
2018.09.18. 05:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.18. 05:25
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.09.18. 05:35
Keszthelyi Sándor publikálta "Hősi emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.