Notre-Dame szobordíszei

Reims, Cours Anatole France

Reims
Cours Anatole France
Franciaország, Reims, Notre-Dame katedrális épületén körben láthatóak a szobrok.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.01.17. 22:48
A jelenlegi katedrálist 1211-ben kezdték építeni, és 300 évig dolgoztak rajta.
Koronázó templom, falai között 26 francia király fejére tették fel a koronát.
Az épület külső díszítéseként 530 szobrot helyeztek el.
Az első világháborúban azonban súlyosan megrongálódtak az épületen lévő díszítések, és ezeket csak 1996-ra tudták teljes szépségében felújítva rendbehozni.
Az időpont fontos, mert 1500 évvel azelőtt itt koronázták meg az első frank királyt, Klodvigot. Persze az még nem az a székesegyház volt.
A szobrokat különleges színű, barnás-sárga kőből faragták. Nyilván sok kőfaragó vett részt egykor is, és az újrafaragások alkalmával is a munkában.
A képek 2000-ben készültek, akkor már teljes pompában látható volt a katedrális.Gondolom nem kell leírnom, hogy gótikus stílusban épült.
A bejelölt hely most nem jó, majd kiderítem a pontos címet, és korrigálom.Megvan a cím, a térképünk nem találja azt az utcát.
A linken még több, részletes kép a katedrálisról. Köztük a híres Mosolygó angyalszobor is ott van.
További linkek
http://www.panoramio.com/tags/reims/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
13151
Feltöltve
2009.01.12. 13:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.01.12. 13:20

13152

13153

18717
Feltöltve
2009.05.17. 12:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Csanádi József 09.05.17. 12:07

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
18718
Feltöltve
2009.05.17. 12:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Csanádi József 09.05.17. 12:08

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
18719
Feltöltve
2009.05.17. 12:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Csanádi József 09.05.17. 12:11

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
85904
Feltöltve
2011.05.31. 11:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.31. 11:10

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
85905
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2011.05.31. 11:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ63/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.31. 11:12
2008. május

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
85906
Feltöltve
2011.05.31. 11:14

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.05.31. 11:14

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
133917
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.03.18. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.18. 18:55
2012. július

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Az épület makettje, az épületben.
Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
133916
Feltöltve
2013.03.18. 18:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/20 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.18. 18:53
Az épület makettje, az épületben.

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
133915
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.03.18. 18:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.18. 18:48
2012. július

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
133914
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.03.18. 18:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.18. 18:46
2012. július

"Notre-Dame szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Reims
Feltöltő
Azonosító
133913
Fotózva
2012. július
Feltöltve
2013.03.18. 18:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.18. 18:41
2012. július
Összesen 14 fotó

Műlap története

13.03.18. 18:55
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
13.03.18. 18:53
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
13.03.18. 18:48
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
13.03.18. 18:46
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
13.03.18. 18:41
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
11.05.31. 11:14
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
11.05.31. 11:12
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
11.05.31. 11:10
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
09.05.17. 12:11
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
09.05.17. 12:08
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
09.05.17. 12:07
1 új fotót töltöttem a "Notre-Dame szobordíszei" műlaphoz
09.01.17. 22:48
TundeK62 publikálta "Notre-Dame szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.