Krisztus a kereszttel: a Feltámadás reménye

Érd, Gárdonyi Géza utca 1.

Alternatív, helyi címek:Az Egyház anyja templom szobrai 4.

Érd
Gárdonyi Géza utca 1.
A templom kertjében lévő urnatemető kertjének közepén. (Kossuth Lajos utcai front)

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2018.08.23. 14:09
Nem gondoltam volna, amikor az Egyház anyja templomot Érden körüljártam és az ott elhelyezett alkotásokat fotóztam, hogy ez az alkotás (is) elég nagy gondot fog okozni.
Mondjuk, elölről kezdve, valamennyi művel "megküzdöttem". Kellemes teher ez nekem, szeretek kutatni, új ismeretekkel gazdagodni, egy-egy alkotás kapcsán azt a sikert megélni, amit az azonosítás, esetleg háttér információ megtalálása okoz. Jóval kisebb élmény lenne, ha minden az ölembe hullna (vagy éppen beérném azzal, ami adja magát).

Az első nagy problémát a templom mellett álló "A tékozló fiú" címet viselő alkotás okozta, melynek központi alakja (így már nyilvánvaló) Krisztus. Maga a téma beazonosítása is megdolgoztatott, de az utolsó pillanatban lebonyolított telefonbeszélgetés feltette a koronát mindenre: meg lett az alkotó is! Mindennek részletei olvashatók a kapcsolt lapon.
Ezt követően lassanként sikerült végigvenni a többi, itt fellelhető Till Aran-alkotást.

Az urnatemetőben több, tőle származó szobrot is találtam, amelyekkel szerencsém volt, hiszen információ-morzsák segítettek. Itt, középen áll egy jobb kezénél keresztet tartó alak, bal kezét felemeli.
Engem a kereszt alakja némileg megtévesztett. Ilyen arányú latin keresztet többnyire Keresztelő Szent János kezében láttam. Erre ráerősített, hogy a kint látott ábrázolás ugyancsak Krisztust mutatja (mi indokolhatja, hogy egy templomban két Krisztus-ábrázolás is fellelhető?). Másrészt mi az üzenete Keresztelő Szent János alakjának egy urnatemetőben?
Mivel magam nem jutottam biztonsággal előre, segítséget kértem Orbán Róbert társunktól, aki tudottan jóval átfogóbb ismeretekkel rendelkezik ilyen és hasonló témákban. Irigylésre méltó pontossággal vezette végig gondolatait.

Róberttől: "Ha itt Jézus a kereszt mellett áll, akkor az a halál feletti diadalt jelenti. Jézus + kereszt együtt a feltámadás reménységét fejezi ki. A temetői környezetben ez az ábrázolás "vigasztaló üzenet" a eltemetettek és és a hozzátartozóik részére..."
Az öltözékről: a hosszú köpeny inkább Jézusra utal, míg Keresztelő Szent János " állatbőrből készült öltözetet hordott".
Kéztartás: "Én úgy látom, hogy a bal kéz egy hívó mozdulatot fejez ki. - Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik elfáradtatok ... Tehát ez is Jézusra utal." Ugyanakkor a Keresztelő Szent János várhatóan inkább áldást osztó, vagy keresztelő mozdulattal állna ott.
Következtetés: "Tehát a temetői környezet és a fent leírtak miatt én itt Krisztust látok. Az alkotás pedig a feltámadás reménységét közvetíti."
Források:
http://www.erdtusculanum.hu/2012-09-25-17-26-17/tortenet
Telefonbeszélgetés a templom plébánosával
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kereszt_(jelk%C3%A9p) (Latin kereszt)

Kapcsolódó
A tékozló fiú
Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Krisztus a kereszttel: a Feltámadás reménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
320607
Feltöltve
2018.08.11. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 16:49

"Krisztus a kereszttel: a Feltámadás reménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
320610
Feltöltve
2018.08.11. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

320609
Feltöltve
2018.08.11. 16:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

320608

320611
Feltöltve
2018.08.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 16:50

"Krisztus a kereszttel: a Feltámadás reménye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
320614

320612
Feltöltve
2018.08.11. 16:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

320613

320615

Összesen 9 fotó

Műlap története

18.08.23. 14:09
Göröntsér Vera publikálta "Krisztus a kereszttel: a Feltámadás reménye" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.