Budapest, IX. kerület, Üllői út 145.

Budapest
IX. kerület, Üllői út 145.
A templomtérben, jobb oldalon.

Felállítás1935

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.08.01. 19:32
A múlt héten bemutatott mai Szent Antal ábrázolás előtt, vagy után nagy kedvem lett volna összehasonlításul rögtön publikálni ezt a szobrot. A téma ugyanaz, de ez a szobor már 1935. óta "szolgál" a Szent Kereszt titulust viselő templomban, a szobrászat egy meglehetősen termékeny "klasszikusa", Krasznai Antal alkotása.

Ahogy ott írtam, Szent Antal, ferences rendi szerzetes, teológus, 13. századi prédikátor az egyik legnépszerűbb az ismert szentek közül. Ezért lehetséges, hogy közel minden templomban nagy valószínűséggel megtalálható szobra. Mivel sok mindennek és mindenkinek a védőszentje, de elsősorban a szegények védnöke, leggyakrabban szobra előtt található az a persely, amiben az adományokat a rászorulóknak gyűjtik.

Ehhez a népszerűséghez hozzájárulnak a róla lejegyzett legendák. Az egyik legismertebb, ami ezt a megfogalmazást is adja, a szerzetesnek imája közben megjelent a kis Jézus és átölelte őt. Innen származik a legalapvetőbb ábrázolási forma, a szent bal karján a gyermek Jézust tartja, legtöbbször a gyermek átöleli – bensőséges kettőst alkotnak. Gyakran tart kezében liliomot, ami az ártatlanság jelképe – ez itt is megjelenik a jobb kezében. Jézus egy könyvön ül... a könyv ugyancsak a szent jelképe.

Személyéhez kapcsolódó számtalan legendát foglalja össze a templom honlapjának bejegyzése, ami az első forrásnál feltüntetett linken érhető el.

Páduai Szent Antal napját június 13-án tartják. Ebből az alkalomból jelent meg egy cikk idén, ami életének állomásait foglalja össze: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szentiras-szekrenye-es-hathatos-kozbenjaro-paduai-szent-antal-aldozopap-es-egyhaztanito

... 34706 ...
Források:
Páduai Szent Antal legendái: http://www.szentkeresztplebania.hu/Paduai_Szent_Antal_legendai.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal
http://www.krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/ulloi/

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Cím alapján hasonló

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318501
Feltöltve
2018.07.20. 12:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.20. 12:53

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318492
Feltöltve
2018.07.20. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

Göröntsér Vera 18.07.20. 12:52

"Páduai Szent Antal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318503

318498
Feltöltve
2018.07.20. 12:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

318495
Feltöltve
2018.07.20. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

318493
Feltöltve
2018.07.20. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

318500
Feltöltve
2018.07.20. 12:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO800

318496
Feltöltve
2018.07.20. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

318497
Feltöltve
2018.07.20. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

318502

318499

318494
Feltöltve
2018.07.20. 12:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.20. 12:52
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.04.11. 09:32
Megérintettem a "Páduai Szent Antal" alkotást
19.03.20. 12:14
Megérintettem a "Páduai Szent Antal" alkotást
18.08.01. 19:32
Göröntsér Vera publikálta "Páduai Szent Antal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.