Páli Szent Vince üvegablak

Budapest, XIII. kerület, Lehel tér 1
További képek a Fotólistában

A templomba belépve jobb oldalon a harmadik üvegablak.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.07.15. 17:34
Az Árpád-házi Szent Margit templomot 1933. október 15-én szentelte fel Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Möller István „1889-ben romként konzerválta a zsámbéki templomot”, ezt a templomot a zsámbéki romtemplom alapján tervezte és Wihart Ferenc építőmester kivitelezte. A templom és a berendezése adományokból épült fel. Az üvegablakok alján olvasható az adományozó neve.
A templom egész nap nyitott, de a közepén kordon van. Fotózni is lehet, ha annak nem kereskedelmi célja van. Engedélyt kértem a plébániai kormányzó Úrtól az ablakok fotózására és műlapok készítésére. Köszönöm az engedélyt. És köszönöm, hogy fotózáskor kaptam egy emlékkönyvet a templomról.

Az üvegablak a templomba belépve jobb oldalon a harmadik üvegablak. Páli Szent Vince (1581-1660) a szegény betegek gondozására alapította a Szeretet Testvérületet. A gályarabok lelkipásztora is volt. „1632-től a Szent Lázár priorátusban él. Ez utóbbiról kapta később a közösség a Lazaristák nevet.” 1729 augusztusában boldoggá, 1737- ben szentté avatták.

Az ablakon nincs dátum. Az templomhajó oldalfalain a nyolc ablak közül kettőn 1933, kettőn 1935-ös évszám látható. Feltehetően ez az ablak is 1933-1935 között készült.
Az ablakokban és az épületben keletkeztek károk a II. világháborúban, amiket 1948-ra kijavítottak. 1988-tól 1994-ig felújították többek között az ablakokat is.
Források:
https://www.margitos.hu/templom.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Margit-templom
Az Árpád-házi Szent Margit templom felszentelésének emlékére kiadott emlékkönyv 29. oldal
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1li_Szent_Vince

Cím alapján hasonló

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317993
Feltöltve
2018.07.15. 17:27
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:27

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317994
Feltöltve
2018.07.15. 17:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/14 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:28

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317995
Feltöltve
2018.07.15. 17:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/70 • ISO400

317996
Feltöltve
2018.07.15. 17:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/26 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:28

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317997
Feltöltve
2018.07.15. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/34 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:29

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317998
Feltöltve
2018.07.15. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:29

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317999
Feltöltve
2018.07.15. 17:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/27 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.07.15. 17:30

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318000

531845
Feltöltve
2023.07.06. 12:59
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/125 • 16mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.06. 12:59

"Páli Szent Vince üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531846
Feltöltve
2023.07.06. 12:59
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/60 • 34.8mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.06. 12:59
Összesen 10 fotó

Műlap története

30 perce
Megérintettem a "Páli Szent Vince üvegablak" alkotást
23.07.06. 12:59
2 új fotót töltöttem a "Páli Szent Vince üvegablak" műlaphoz
23.07.02. 17:07
Megérintettem a "Páli Szent Vince üvegablak" alkotást
19.06.08. 17:17
Megérintettem a "Páli Szent Vince üvegablak" alkotást
18.11.07. 10:04
Megérintettem a "Páli Szent Vince üvegablak" alkotást
18.11.06. 16:54
Megérintettem a "Páli Szent Vince üvegablak" alkotást
18.10.05. 17:19
Megérintettem a "Páli Szent Vince üvegablak" alkotást
18.07.15. 17:34
Dénes Ildikó publikálta "Páli Szent Vince üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.