Vérteskozma, Vértes utca

Angol cím:Saint Wendelin

Vérteskozma
Vértes utca
Az alkotás a Vérteskozma táblától 10 pernyire található az erdei úton.

Felállítás2013. szeptember 28.

Petrás Mária (keramikus)

Aerdna
2018.07.01. 19:18
Petrás Mária Szent Vendel alkotását 2013 szeptemberében avatták fel Vérteskozma határától 10 percnyire, egy erdei út mellett.

Az alkotás azon a helyen található, ahol egykor az 1836-ban Szent Vendel emlékére emelt kápolna állt, melynél a szomszédos települések (Gesztes, Szár, Kozma) németajkú fiataljai találkoztak.

Az emlék egy hátsó magasabb, oldalsó két alacsonyabb falával és tetejével a régi kápolnát idézi, a kerámia dombormű a tetővel fedett falon került elhelyezésre.
A kápolna 1969-ben omlott be, előtte túlélte a II. világháború időszakát, amikor itt három hónapon keresztül folytak a harcok a frontvonalon.

Az alkotást pályázati támogatás segítségével, a Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület kezdeményezésére és aktív tevékenységével valósult meg.

Az emlékhelyet Herke Zsolt, a Vérteskozma és Környéke Községvédő Egyesület elnöke és Brandl Emilné Beck Teréz, az utolsó vérteskozmai falubíró lánya avatta fel.
Források:
https://www.feol.hu/hirek/szent-vendel-emlekhelyet-avattak-1568277/
Az emlékhelyen kihelyezett tájékoztató tábla.

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316539
Feltöltve
2018.07.01. 18:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:54

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316541
Feltöltve
2018.07.01. 18:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:54

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316542
Feltöltve
2018.07.01. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:55

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316543
Feltöltve
2018.07.01. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:55

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316544
Feltöltve
2018.07.01. 18:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:56

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316545
Feltöltve
2018.07.01. 18:56
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:56

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316547
Feltöltve
2018.07.01. 18:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

316548
Feltöltve
2018.07.01. 18:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

316549
Feltöltve
2018.07.01. 18:57

Aerdna 18.07.01. 18:57

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316550
Feltöltve
2018.07.01. 18:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:57

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316551
Feltöltve
2018.07.01. 18:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 18:58

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Vérteskozma
Feltöltő
Azonosító
316553
Feltöltve
2018.07.01. 19:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.07.01. 19:00
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.07.01. 19:18
Aerdna publikálta "Szent Vendel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.