Esztergom, Jópásztor utca 7.közelében

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Belvárosi Kálvária 14 stációja

Esztergom
Jópásztor utca 7.közelében
Jópásztor utca közelében induló sétaúton

Felállítás1893. május

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

kalaposlány
2018.06.20. 10:07
Az esztergomi Belvárosi-temető feletti Jó Pásztor-kápolnánál induló 14 állomásos keresztút a Kálvária-kápolna előtt felállított ötalakos kálváriához, a Belvárosi Kálváriához vezet. A kellemes erdei sétaúton elhelyezett stációk sorozata 14, terméskő alapokon nyugvó, lunettában végződő téglafülke, melyeken kis íves márványtábla látható a keresztút aktuális számával, és a hozzá tartózó elnevezéssel. Kis márványtáblákon megörökítették az egyes stációk megvalósításának anyagi támogatóit is. A téglafülkék négyszögű mezőiben vasháló és üveg mögött, a keresztút jeleneteit ábrázoló, mozgalmas, részletesen kidolgozott, festett domborművek láthatóak. A domborművek valószínűleg horganyból készültek, az utolsó stáció után látható ötalakos Belvárosi Kálvária horgany szobraiból kiindulva.

Sajnos a domborművek látványának értékéből sokat levon a kényszer szülte mechanikai védelem alkalmazása. Az üveglapok néhány helyen betörtek, s ott közelebbről megnézhetőek a lenyűgöző részletességű, életszerű jelenetek. A domborműveket egy „hírneves” bécsi cég készítette. Ezt egy 1905. évi Esztergom és Vidéke lapszámában olvasható cikkből tudhatjuk meg, melyben írtak arról, hogy a „domborművű képek” restaurálása vált szükségessé 1905-ben, mely restaurálási munkát, a domborműveket eredetileg is készítő bécsi cég végezte. Sajnos eddig nem sikerült ezt a céget nevesíteni.

Az Esztergomi Belvárosi Szent Péter és Szent Pál Plébánia Historia Domusában olvasható, hogy az 1890-es években építették meg a mai 14 állomásos keresztutat, melyet a keresztút végén elhelyezett Belvárosi Kálvária felszentelésével azonos időben, 1893. májusában tekinthetünk felszenteltnek, felavatottnak.

A 14 állomásos stáció a XVIII. Században vált elfogadottá, melyet 1731-ben hagytak jóvá, rögzítve az egyes állomások elnevezését is. Ennek alapján, a kor nyelvezetének megfelelően, a stáció elnevezések a következők:
I. Jézus halálra ítéltetik. )Sajnos a dombormű hiányzik)
II. Jézus a keresztet vállára veszi
III. Jézus először esik a földre
IV. Jézus anyjával találkozik
V. Cyrenei Simon segíti Jézus keresztjét hordozni
VI. Veronika Jézusnak kendőjét nyújtja
VII. Jézus másodszor esik a földre
VIII. Jézus inti Jeruzsálem síró leányait
IX. Jézus harmadszor esik a földre
X. Jézust megfosztják ruháitól
XI. Jézus keresztre szögeztetik
XII. Jézus meghal a kereszten
XIII. Jézus a keresztről levetetik
XIV. Jézus teste a sírba tetetik

Aki tavasszal, nyár elején végigsétál ezen az árnyas sétaúton kialakított keresztúton, felejthetetlen élményben lesz része.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=324,372,0,0,1,0
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Esztergom_es_Videke_1905/?pg=232&layout=s&query=domborm%C5%B1v%C5%B1%20k%C3%A9pek
http://belvarosiesztergom.hu/historia-domus-1699-1971

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Keresztút" c. alkotás fotói

XII. Stáció: "Jézus meghal a kereszten" domborműve
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315493
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
XII. Stáció: "Jézus meghal a kereszten" domborműve

"Keresztút" c. alkotás fotói

I. Stáció domborműve eltünt
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315494
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
I. Stáció domborműve eltünt

"Keresztút" c. alkotás fotói

Keresztút, sétaút, szemben a III. Stáció, háttérben a Jó Pásztor-kápolna
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315498

IV. Stáció: "Jézus anyjával találkozik"
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315528
Feltöltve
2018.06.19. 12:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 12:01
IV. Stáció: "Jézus anyjával találkozik"

"Keresztút" c. alkotás fotói

V. Stáció: "Cyrenei Simon segíti Jézus keresztjét hordozni"
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315499
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
V. Stáció: "Cyrenei Simon segíti Jézus keresztjét hordozni"

"Keresztút" c. alkotás fotói

IX. Stáció: "Jézus keresztre szögeztetik"
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315497
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
IX. Stáció: "Jézus keresztre szögeztetik"

"Keresztút" c. alkotás fotói

X. Stáció: "Jézust megfosztják ruháitól"
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315501
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
X. Stáció: "Jézust megfosztják ruháitól"

"Keresztút" c. alkotás fotói

XII. Stáció: "Jézus meghal a kereszten"
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315502
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
XII. Stáció: "Jézus meghal a kereszten"

"Keresztút" c. alkotás fotói

XIII. Stáció: "Jézus a keresztről levetetik"
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315503
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
XIII. Stáció: "Jézus a keresztről levetetik"

"Keresztút" c. alkotás fotói

XIV. Stáció: "Jézus teste a sírba tetetik"
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315492
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
XIV. Stáció: "Jézus teste a sírba tetetik"

"Keresztút" c. alkotás fotói

II.-VII. Stációk domborművei
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315495
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
II.-VII. Stációk domborművei

"Keresztút" c. alkotás fotói

VIII.-XIII. Stációk domborművei
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
315500
Feltöltve
2018.06.19. 07:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.19. 07:56
VIII.-XIII. Stációk domborművei
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.08.19. 11:05
A "Keresztút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.19. 11:02
A "Keresztút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.20. 10:07
A közösség publikálta kalaposlány "Keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.