Balatonlelle, Móló-sétány.

Balatonlelle
Móló-sétány.
A mólón áll, a hajókikötő előtt.

Felállítás2018. március 10.

Horváth László (fafaragó)

Keszthelyi Sándor
2018.07.05. 10:44
Balatonlellén, a hajókikötő mólójának nyugati oldalán áll ez az alkotás. A füves sávba van betonozva két kopjafaszerű faoszlop, egyik északra, a másik délre. A két függőleges elem közé ível egy további faelem és ettől már kapunak látszik mindez. A kapuzat belsejét díszes kovácsoltvas rácsozat zárja le.

Az íves elem keleti oldalra ezt faragták: BALATONLELLE. Az ív tetején egy fából faragott kis szobor van: egy férfi és egy nő, egy alul összefonódó pár.

A két függőleges oszlop közül az egyik vége hegyes, a másik vége kehelyszerű. Egyébként mindkettő faragása azonos: levelekkel díszes virágszál, amely napraforgó tányérjában végződik. Az egyik oszlop aljára ezt faragták: Anno, másik aljára: 2018.

A mólón sétálóknak nem látszik a nyugati oldala, így ez dísztelen. A déli oszlop alján egy pajzsszerű keretben van az alkotói szignó: a J, az L és a H betűk szövevénye. A szignó alatt, de a pajzson belül egy római számsor: MMXVIII. III. X., azaz 2018. március 10.

Az alkotói szignó még egy helyen megvan: az összefonódó emberpár nyugati oldalán.

A tetszetősre faragott alkotás középső rácsozatán már gyarapodnak a lakatok. 2018. június 12-i ottjártamkor 24 lakatot számoltam meg. Ugyanis az egésznek ez a funkciója: ez egy lakatfal. Egy 2018. május 3-iki internetes hír szerint „A helyiek összefogásával elkészült szerelemlakat-fal, melyet a hajóállomásnál adtak át. … Gyetvai Erika ötletgazda elmondta: Horváth László fafaragóművész saját tervezésű, somogyi motívumokkal díszített fala nem csupán a szerelmesek, hanem a város összetartozásának is jelképe, melyet a szeretet, a szerelem, a barátság és a megbocsátás jegyében állítottak. Azt is megtudtuk, hogy az alkotás nem került pénzbe, mivel az teljes egészében a helyi vállalkozók és Kenéz István, a város polgármesterének felajánlásából készült.” Ez a híradás a fafaragóművész nevét is megadja.

Balatonlelle helyi folyóiratának cikkéből még a legapróbb részletek is kiderülnek: „Új színfoltja városunknak a Móló sétányon felállított lakatfal, melyet civilkezdeményezés hívott életre, a Balatoni Hajózási Zrt. pedig helyet biztosított a kültéri látványosságnak. Az ötletgazda, Baloghné Gyetvai Erika kezdeményezéséhez sokan csatlakoztak, és társadalmi munkában, ügyes kezű iparosok néhány hét alatt elkészítették a lakatfal elemeit. Horváth László fafaragó nem csak a fal terveit jegyzi, hanem neki köszönhetjük a gyönyörű faragásokat, melyeket az oszlopokon bárki megcsodálhat. A patinás kovácsoltvas elem Fajt Károly lakatosmester munkájának gyümölcse, melyet feleségével, Judittal ajándékoztak, Balatonlelle iránti rajongásuk és szeretetük jeléül. A faanyagot városunk önkormányzata szerezte be, melyet aztán Schütz József asztalosmester üzemében készítettek elő a faragáshoz. Ezt Balogh Károly kezelte és festette. A szükséges lábazati és egyéb elemeket Kovács László hegesztette, a lábazathoz a sódert és cementet Horváth Zsolt látrányi vállalkozó biztosította. Alig négy hét telt el még csak a lakatfal avatása óta, de már huszonegy lakat díszíti. Igazi „fotópont” lett, hiszen arra járók szívesen fényképezkednek előtte. Kíváncsian várjuk, nyár végére vajon hány szerelmi zálog ékesíti majd a falat?”

Szerelemlakat-fal helyett én inkább a „Szerelemlakat-kapu” címet adom.

2019. szeptember 27-én újra arra jártam. A lakatok száma nagyon megszaporodott.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
Hír a balatonlellei szerelemlakat-falról:
https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/szerelemlakat-fal-az-osszetartozasert-balatonlellen-1042815/
Összelakatolt szerelem. = Lellei Újság 27. 2018. jún. 6. sz. p. 13.

Cím alapján hasonló

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316850
Feltöltve
2018.07.04. 18:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:37

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316852
Feltöltve
2018.07.04. 18:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:37

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316853
Feltöltve
2018.07.04. 18:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:38

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316854

316855
Feltöltve
2018.07.04. 18:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:38

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316856
Feltöltve
2018.07.04. 18:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:39

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316857

316858
Feltöltve
2018.07.04. 18:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:39

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316859
Feltöltve
2018.07.04. 18:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:40

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316860
Feltöltve
2018.07.04. 18:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:41

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
316861
Feltöltve
2018.07.04. 18:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/125 • ISO100

316862
Feltöltve
2018.07.04. 18:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.04. 18:41

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
376610
Feltöltve
2019.10.02. 06:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.02. 06:36

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
376611
Feltöltve
2019.10.02. 06:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.02. 06:37

"Szerelemlakat-kapu" c. alkotás fotói

Alkotó
Horváth László (fafaragó)
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
376612
Feltöltve
2019.10.02. 06:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.10.02. 06:37
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.10.02. 06:37
1 új fotót töltöttem a "Szerelemlakat-kapu" műlaphoz
19.10.02. 06:37
1 új fotót töltöttem a "Szerelemlakat-kapu" műlaphoz
19.10.02. 06:36
1 új fotót töltöttem a "Szerelemlakat-kapu" műlaphoz
18.07.05. 10:44
Keszthelyi Sándor publikálta "Szerelemlakat-kapu" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.