Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla

Szolnok, Kossuth Lajos út 4.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Márciusi ifjak-emléktábla

Szolnok
Kossuth Lajos út 4.
A Tudomány és Technika Háza falán.

Felállítás1948

kalaposlány
2018.06.08. 03:26
Egy Petőfi Sándor arcát ábrázoló márvány dombormű látható a szolnoki Tudomány és Technika Háza falán, egy buszmegálló közelében. A Petőfi Sándor arcát egyéni látásmódban ábrázoló dombormű jobb alsó sarkában „Fancsali L.” szignó látható. A dombormű alatti márványtáblán egy idézet és felirat szerepel. Az idézet: „Egy szóvá s egy érzelemmé / Olvadt össze a haza, / Az érzelem „lelkesülés”, / A szó „szabadság” vala.”. Ez egy versszak Petőfi Sándor: A márciusi ifjak c. verséből. Az idézet alatti felirat: „A centenáris évében Petőfi Sándornak hódol a szolnoki munkásifjúság.”. Majd a „Munkásegység!” szóval zárul az emléktábla bevésett szövege.
Az emléktáblát az 1848/49-es centenáriumi ünnepségek keretén belül, 1948-ban avatták fel. Próbáltam felkutatni az állíttató munkásifjúság, illetve Munkásegység magyarázatát, eredetét. Megtaláltam, hogy a kor komoly történelmi tanulmányozását igényelné a pontos kifejtés, ezért maradnék annál, hogy egy szép domborművet és emléktáblát avattak 1948-ban Szolnokon, ahol a március 15.-i ünnepségek során, a mai napig megemlékezések történnek.

Az alkotói Fancsali L. szignóból kiindulva, megpróbáltam beazonosítani, felkutatni, hogy ki lehetett Fancsali L. szobrász. Első kudarcaim után, megkerestem egy szolnoki származású, Fancsali vezetéknevű személyt, remélve, hogy talán tud majd segíteni nekem. Ö valóban emlékezett egy Fancsali Lajosra, akiről édesapja mesélt, s aki szobrász szeretett volna lenni, de elkerült Szolnokról és tanár lett.
További szerencsés találatom egy visszaemlékezés (a források között szerepel), melyben Fancsali Lajos egyik budapesti tanítványa leírja kedvelt, becsült tanárjával folytatott beszélgetést. Ebből kiderül, hogy a szolnoki Fancsali Lajos, fiatalkorában szobrász-festő szeretett volna lenni, és Szolnokon készített is egy domborművet, mely a Tisza hídjához közel lévő szakszervezeti székház falára került. A visszaemlékezés szerint, Szolnok képzőművészei észrevették tehetségét, felkarolták, biztatták – a háború utáni viszonyok között azonban biztosabbnak látszott a műszaki pálya. Így a tanári pályát választva, elkerült Szolnokról.
A beszélgetésre visszaemlékező volt diák Kossuth-domborműről ír, de ez bizonyosan elírás, a Tiszához közeli, akkor szakszervezeti székház, a Kossuth L. út 4. szám alatti házra emlékezhetett, melynek falán helyezték el a Petőfi Sándor-domborművet. Ez az épület 1894-ben eklektikus stílusban épült tiszti kaszinó céljára. A második világháború után itt alakultak meg a szakszervezetek, majd 1952-től úttörőház funkciót töltött be, de ma már a Tudomány és technika Háza található benne.
Fancsali Lajossal történt visszaemlékező beszélgetés 2015.-ben történt, amikor a leíró szerint Fancsali Lajos 90 éves volt. Ebből kiszámítva, Fancsali Lajos 1925-ben született Szolnokon. Nevezhetjük őt alkotása alapján, tiszteletből is szobrásznak. Javaslom elfogadni, hogy Fancsali Lajos szobrász volt az alkotó pontos neve.
Források:
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor_domborm%C5%B1_%C3%A9s_m%C3%A1rv%C3%A1nyt%C3%A1bla,_Kossuth_Lajos_%C3%BAt_4,_2017_Szolnok.jpg
http://www.szozat.org/index.php/eszmek-es-tenyek/tartalommutato/4298-torok-andras-istvan-tudos-tanaraim
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1994_02/?query=szolnoki%20tudom%C3%A1ny%20%C3%A9s%20technika%20h%C3%A1za&pg=130&layout=s
http://archiv.vfmk.hu/vfek/olvasokonyv/helyism05.htm
kalaposlány
2018.06.13. 18:27
Kiegészítem leírásom az újabb információk hatására: Megtaláltam Fancsali Lajost, aminek nagyon örülök. Sikerült felvennem a kapcsolatot a források között szerepeltetett „Tudós tanáraim” cikk írójával, Fancsali Lajos volt tanítványával, aki személyes ismeretségben van vele. Elmondta, hogy Fancsali Lajos Budapesten él, jó egészségben telnek nyugdíjas évei. A cikk írója pontosította Fancsali Lajos születési évét, mely ezek szerint 1924.
Források:
Levélváltás Tőrők Andrással, a Tudós tanáraim c. cikk szerzőjével.
kalaposlány
2019.01.22. 14:28
Sikerült találkoznom Fancsaly Lajosal, aki Lajos bácsinak szereti ha szólítják. Nevét a források Fancsalinak írták, s én sem vettem észre a műlap készítésekor, hogy a domborművön is, igen, Fancsaly L. szerepel.
Mesélt életéről, a dombormű készítéséről. Elmondta, hogy két hetet kapott 1948-ban az elkészítésre. Előtte tanulmányozta a Petőfi szobrokat, festményeket, s végül is Barabás Miklós festménye inspirálta őt legjobban, hogy saját felfogásába illeszkedő Petőfi arcképet alkosson. A Petőfi domborműről általam készített, bekeretezett fényképpel leptem őt meg, melynek nagyon örült. Az 1925-ben született Fancsaly Lajos bácsival, akit már öt éves korában tanítgatni kezdtek a szolnoki Művésztelep - őt tehetségesnek látó - művészei, emlékezetes beszélgetést folytathattam. Jó egészséget Lajos bácsi!

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
314540
Feltöltve
2018.06.07. 13:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.07. 13:49

"Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
314542

314543

314544

314571
Feltöltve
2018.06.08. 07:27
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.08. 07:27

"Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" c. alkotás fotói

Találkozás Fancsaly Lajossal 2019. januárban.
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
340035
Feltöltve
2019.01.22. 14:30
Képinfó
Alkotó a képen
(Fancsali Lajos)

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.01.22. 14:30
Találkozás Fancsaly Lajossal 2019. januárban.

"Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
408784
Feltöltve
2020.07.09. 20:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/500 • 10.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.09. 20:51

Archív fotók

"Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
314541
Forrás
http://1848.vfmk.hu/jpg/szolnok019n.jpg
Feltöltve
2018.06.07. 13:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.07. 13:49
Archív felvétel

"Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" c. alkotás fotói

Tudomány és Technika Háza az emléktáblával
Alkotó
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
314549
Forrás
https://lh6.googleusercontent.com/-YDH_1FWZVXo/UDh2Hsg_ayI/AAAAAAAAD1Y/iDMNZ3Qle1I/s512/2005-06-18_027.jpg
Évszám
2005
Feltöltve
2018.06.07. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.06.07. 14:36
2005, Archív felvétel
Tudomány és Technika Háza az emléktáblával
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.11.13. 04:57
A "Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.07.09. 20:51
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" műlaphoz
20.07.04. 14:13
Megérintettem a "Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" alkotást
18.06.08. 03:26
A közösség publikálta kalaposlány "Petőfi Sándor-dombormű és márványtábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.