Szent Gyula pápa üvegablak

Budapest, XIII. kerület, Lehel tér 1

A templomba belépve jobbra az első üvegablak.

Felállítás1933. október 15.

Róth Miksa (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.06.02. 13:42
Az Árpád-házi Szent Margit templomot 1933. október 15-én szentelte Dr. Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Möller István „1889-ben romként konzerválta a zsámbéki templomot”, ezt a templomot a zsámbéki romtemplom alapján tervezte és Wihart Ferenc építőmester kivitelezte. A templom és a berendezése adományokból épült fel.
A templom egész nap nyitott, de közel a közepén kordon van. Fotózni is lehet, ha annak nem kereskedelmi célja van. Engedélyt kértem a plébániai kormányzó Úrtól az ablakok fotózására és bemutatására a Köztérképen. Köszönöm az engedélyt. És köszönöm, hogy fotózáskor kaptam egy évkönyvet a templomról.
A Szent Gyula pápa üvegablak a templomba belépve jobbra az első üvegablak.
„Szent I. Gyula (latinul: Iulius), (kb. 280 – 352) a 35. pápa volt, 337. február 6-án választották meg és haláláig maradt hivatalában. „Az arianizmus elleni vitákon és hatalmi villongásokon kívül Gyula átszervezte a pápai irattárat a császári hivatalok mintájára, legalább öt templomot is építtetett és temetőt nyittatott. Megtiltotta, hogy klerikusokat polgári bíróság elé idézzenek” „Az arianizmus kezdeti terjedése, és az ezzel kapcsolatos katolikus-üldözés ellen energikusan lépett föl. Megvédte a megvádolt Szent Atanázt egy Rómába összehívott zsinaton. Megkövetelte az eljárásokban Szent Péter szellemének és Róma főségének betartását.”
350-ben december 25-ét a Megváltó születésnapjává nyilvánította.
A templom évkönyve szerint feltehetően ő volt dr. Zaymus Gyula védőszentje.
Kezében a templom makettjét tartja.
Az üvegablakon, az ezeken szokásos helyen 1933-as évszám látszik a felirattal, hogy „E templom épült Dr. Zaymus Gyula plébános életében”, de felette van egy más betűtípussal írt 1935 évszám is. Készítési évként 1933-at jelöltem meg.
Az ablakokban és az épületben keletkeztek károk a II. világháborúban, amiket 1948-ra kijavítottak. 1988-tól 1994-ig felújították többek között az ablakokat is.
Források:
https://www.margitos.hu/templom.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Margit-templom
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Gyula_p%C3%A1pa
http://www.katolikus.hu/szentek2/NAPTAR/00000002.HTM#N0412
http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0512/hitv051219.html
Az Árpád-házi Szent Margit templom felszentelésének emlékére kiadott évkönyv 30. oldal

Tagi gyűjteményben
Róth Miksa

Cím alapján hasonló

"Szent Gyula pápa üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
313938
Feltöltve
2018.06.02. 13:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/5 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.02. 13:30

"Szent Gyula pápa üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
313939
Feltöltve
2018.06.02. 13:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.02. 13:31

"Szent Gyula pápa üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
313940
Feltöltve
2018.06.02. 13:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/7 • ISO400

313941
Feltöltve
2018.06.02. 13:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/34 • ISO400

313942
Feltöltve
2018.06.02. 13:32

Dénes Ildikó 18.06.02. 13:32

"Szent Gyula pápa üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
313943
Feltöltve
2018.06.02. 13:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/30 • ISO400

313944
Feltöltve
2018.06.02. 13:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/26 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.02. 13:32

"Szent Gyula pápa üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
313946
Feltöltve
2018.06.02. 13:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.02. 13:41

"Szent Gyula pápa üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
313945
Feltöltve
2018.06.02. 13:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.06.02. 13:33

"Szent Gyula pápa üvegablak" c. alkotás fotói

Alkotó
Róth Miksa (üvegművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531842
Feltöltve
2023.07.06. 12:50
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/25 • 22.4mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.07.06. 12:50
Összesen 10 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem a "Szent Gyula pápa üvegablak" alkotást
23.07.06. 12:50
1 új fotót töltöttem a "Szent Gyula pápa üvegablak" műlaphoz
23.07.02. 17:15
Megérintettem a "Szent Gyula pápa üvegablak" alkotást
18.11.10. 14:10
Megérintettem a "Szent Gyula pápa üvegablak" alkotást
18.11.10. 14:10
Megérintettem a "Szent Gyula pápa üvegablak" alkotást
18.11.07. 10:05
Megérintettem a "Szent Gyula pápa üvegablak" alkotást
18.11.06. 16:54
Megérintettem a "Szent Gyula pápa üvegablak" alkotást
18.10.05. 17:19
Megérintettem a "Szent Gyula pápa üvegablak" alkotást
18.06.02. 13:42
Dénes Ildikó publikálta "Szent Gyula pápa üvegablak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.