Budapest, XII. kerület, Márvány utca 32.

Angol cím:János Arany

Budapest
XII. kerület, Márvány utca 32.
A Déli pályaudvar közelében a Márvány és az Alkotás út sarkán álló épületen található az alkotás.

Felállítás2018. március 28.

Ády
2018.05.22. 10:58
Az alkotás a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Budai Középiskola Alkotás útra néző tűzfalát díszíti. A költő születésének kétszázadik évfordulójának tiszteletére készült nagyméretű fafestményen Arany János jól ismert portréja látható amit a Neopaint Works csapata készített el.

"A Neopaint Works ügyvezetője, Jankovics Barnabás ismertette az alkotás születésének hátterét. Elmondta, hogy az Arany Jánost ábrázoló portré megvalósítása régóta a terveik közt szerepelt. Az öt emeletnyi magas, jól ismert portré speciális eljárással készült, pontok és vonalak aprólékos kidolgozásával, így a klasszikus képet ötvözték a modern technikával. Így választották ki a képhez a betűtípust is – magyarázta az alkotócsoport vezetője. „A kivitelezésbe az időjárás beleszólt: a váratlan fagyok miatt az előzetesen egy hétre tervezett munkából egy hónapos lett, így a költő születésének évfordulójára tervezett átadás kicsit megcsúszott. Azonban az elkészült falfestménynek az időjárástól függetlenül legalább 10-15 évig ki kell bírnia kopás nélkül” – jegyezte meg a kivitelező."

Az alkotást elkészítését támogatta a Petőfi Irodalmi Múzeum, Arany János-emlékév Bizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Források:
https://arany200.hu/hirek/atadasra-kerult-az-arany-janos-falfestmeny
http://www.kultura.hu/tuzfalfestmeny-arany
További linkek
Arany János életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_J%C3%A1nos_(k%C3%B6lt%C5%91)

Az alkotás adás videó: https://arany200.hu/galeria/arany-janos-falfestmeny-atadorol-keszult-latvanyos-video

Az alkotás készítése videó: https://www.youtube.com/watch?time_continue=5&v=RdbMe6evW1c

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312973
Feltöltve
2018.05.22. 10:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.05.22. 10:32

"Arany János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
312977

312974

312976

312979

312980

312975

312978

312983

312981

312982

Munka közben, 2018. március 3.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
313058
Évszám
2018
Feltöltve
2018.05.22. 18:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.05.22. 18:50
2018
Munka közben, 2018. március 3.
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.06.17. 12:29
Megérintettem az "Arany János" alkotást
19.12.26. 10:56
Az "Arany János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.14. 19:44
Megérintettem az "Arany János" alkotást
18.05.22. 18:50
1 új fotót töltöttem az "Arany János" műlaphoz
18.05.22. 10:58
Ády publikálta "Arany János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.