Békéscsaba, Széchenyi utca

Alternatív, helyi címek:A Csabagyöngye Kulturális Központ emblémája

Békéscsaba
Széchenyi utca
A Csabagyöngye Kulturális Központ homlokzatán látható.

Felállítás2013

TundeK62
2018.05.20. 20:55
Apróságnak tűnik az alkotás, de Békéscsaba város egyik legnagyobb alapterületű közintézményét díszíti a bronzból készült dombormű, mely a Csabagyöngye nevű szőlő levelét ábrázolja. Az intézményt is úgy nevezik, hogy Csabagyöngye Kulturális Központ.
2013 januárjában avatták fel a több mint 6000 négyzetméter nagyságú, több mint kétmilliárd forintból létrehozott intézményt.
Szerintem a Csabagyöngye szőlő levele már a terveken is szerepel. Többször fotóztam, hisz az épület a Munkácsy Múzeummal szemben áll, és bármikor elmegyek a Békéscsabára, bemegyek mindkét intézménybe. A múzeumban, és a kulturális központban is mindig nagyon érdekes, színvonalas kiállítások láthatóak.
A dombormű átmérője valamivel nagyobb lehet, mint egy méter. Feltűnő módon, elég magasan helyezték el.

A központot az egykori Ifiház helyére építették, melyhez sok szép emlékem fűződik. Abban az épületben voltak annak a középiskolának a Szalagtűző ünnepségei, ahová jártam.
Az alkotó saját oldalán nem szerepel ez a mű, de a helyszínen az ő nevét adták meg, mint alkotót.

A Csabagyöngye szőlőt "Mathiász János nemesítette, de Stark Adolf nevelte fel (1904) Békéscsabán, ezért az érdemet gyakran neki adják. " A kulturális központ megépítése előtt ezen a területen állt egy Stark Adolf emlékkő, ami ma már nincs ott.
Források:
http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Csabagy%C3%B6ngye_Kultur%C3%A1lis_K%C3%B6zpont
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csabagy%C3%B6ngye
http://csabagyongye.com/rolunk/

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
269853
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.03.13. 21:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.13. 21:13
2013. augusztus

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
269854

269855

269856

269857
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.03.13. 21:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.13. 21:13
2013. augusztus

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
269858
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2017.03.13. 21:13
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.13. 21:13
2013. augusztus

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
269893
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2017.03.13. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.13. 21:56
2014. március

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
269894
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2017.03.13. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.13. 21:56
2014. március

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
269895
Fotózva
2014. március
Feltöltve
2017.03.13. 21:56
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ130/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.13. 21:56
2014. március

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
312911
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2018.05.21. 08:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.21. 08:39
2013. szeptember

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
312912
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2018.05.21. 08:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/450 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.21. 08:39
2013. szeptember

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
505209
Feltöltve
2022.10.18. 08:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/160 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.18. 08:58

"Csabagyöngye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
505210
Feltöltve
2022.10.18. 08:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/200 • 9.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.18. 08:58
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.11.01. 16:33
Megérintettem a "Csabagyöngye" alkotást
22.10.18. 08:58
2 új fotót töltöttem a "Csabagyöngye" műlaphoz
22.09.16. 18:37
Megérintettem a "Csabagyöngye" alkotást
22.02.24. 10:26
Megérintettem a "Csabagyöngye" alkotást
21.10.08. 11:11
Megérintettem a "Csabagyöngye" alkotást
20.03.24. 16:53
Megérintettem a "Csabagyöngye" alkotást
19.10.03. 19:05
Megérintettem a "Csabagyöngye" alkotást
19.01.23. 22:33
A "Csabagyöngye" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.05.21. 08:39
1 új fotót töltöttem a "Csabagyöngye" műlaphoz
18.05.21. 08:39
1 új fotót töltöttem a "Csabagyöngye" műlaphoz
18.05.20. 20:55
TundeK62 publikálta "Csabagyöngye" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.