Megkötözött Krisztus

Esztergom, Jópásztor utca 7.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Esztergom
Jópásztor utca 7.
A Belvárosi temető és a Jó Pásztor-kápolna közötti sétaúton.

Felállítás1890

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

kalaposlány
2018.04.24. 08:35
Az esztergomi Belvárosi temető felett, a temető és a Jó Pásztor-kápolna közötti sétaúton, az árnyas fák alatt, egy megkötözött kezű Krisztus szobra áll. A szobor a Kálváriához, itt induló keresztút I. Stációja előtt, annak közelében található. A homokkőből készült, részleteiben szépen kidolgozott, állapotában viszont mára kissé megromlott Krisztus-szobor elkészültének idejét nem találtam meg, de következtetni lehet rá. Az Esztergom-Belvárosi Plébánia Historia Domusában olvasható, hogy a Kálváriát 1818-ban helyezték vissza a Belvárosi temető feletti hegyre. A mai Kálváriát itt építették az 1890-es években. De ekkor már nem csak keresztút stációkat építettek, hanem 1900-ban kápolnát is, a Kálvária-kápolnát, a hegy csúcsára, és kényelmes sétautat vezettek fel egészen a kápolnáig. A Megkötözött Krisztus szobor e munkálatokkal összefüggésben készülhetett, valószínűleg az 1890. évben.

A közel másfél méter magas posztamensen, melyen az oszlophoz kötözött kezű, búsuló tekintetű Krisztus alakját láthatjuk, semmilyen felirat nem látható. Kicsit díszesebb, de stílusában hasonló a Kálvária-kápolna előtti szobrok talapzatához, ami alátámaszthatja, hogy hasonló időben készültek.

Sajnos nem találtam leírást erről a szoborról, ezért megkerestem az Esztergom-Belvárosi Plébániát, ahonnan kérésemre hiteles, szép ismertetőt kaptam, amiért nagyon hálás vagyok. Levelük szerint a szobor a megkötözött Krisztust ábrázolja, mely egy változata a „búsuló Krisztus” szobroknak, amik a bebörtönzött, illetve a Pilátus által a nép elé állított Krisztusnak állítanak emléket. Idézek a levélből: „Pilátus ugye azt mondta, hogy „íme az ember”, és ezzel akaratlanul is az egész keresztútnak adott egy programot. Ezért találjuk ezt az ábrázolást a keresztúti stációk előtt, egyfajta bevezetőként.”

Olasz Ferenc, Magyar Örökség és Balázs Béla-díjas fotóművész, Passió c. fotóalbumáról szóló, a források között szereplő „…képekbe fogalmazza hitét” c. cikkben olvasható: „Apropó fényviszonyok. A megkopott, időrágta, mohalepte homokkő szobrok, domborművek plasztikáját valóban nem egyszerű megragadni. Olasz Ferenc, ha csak egy mód volt rá, kivárta a fotózáshoz az ideális fényviszonyokat.”. A fotóalbumban látható Megkötözött Krisztus fotót is szerepeltetem a fényképek között.

Egy másik információ, egy időszakos plébániai értesítő 2011. márciusi számban írt visszaemlékezésében özv. Pusztainé Zsuzsa néni írta, hogy gyermekkora legszebb emlékei közé tartozott, hogy péntekenként felmentek a kálváriára, ami a belvárosi temető fölött kezdődött, „egy oszlophoz kötözött Krisztus szoborral”. Utána kisebb nagyobb távolságra következett a 14 stáció, melyben Jézus keresztútját ábrázoló szép, színes domborműveket tiszta, csillogó üveg fedte be.

Bár mára a stációk rácsozattal bevédett állapotban láthatóak, ezért a csodálatos alkotások nehezebben láthatóak. Sajnos így is előfordul az üveglap vagy a rácsozat megrongálódása, mégis meghitt, szép sétautat tehetünk a Megkötözött Krisztus szobrától a 14 stáció érintésével, a Kálvária-kápolnáig.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lv%C3%A1ria-k%C3%A1polna_(Esztergom)
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=324,372,0,0,1,0
www.szentanna.extra.hu/elosziget/szigetIV_3.doc
https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Esztergom_Kalvaria-kapolna_statues_1.JPG
http://belvarosiesztergom.hu/historia-domus-1699-1971
https://www.zaol.hu/kultura/olasz-ferenc-kepekbe-fogalmazza-hitet-1690043/
D.Zs.
2020.12.28. 19:28
Kedves Szerkesztő!
A temető fölötti kálváriáról készített írás nagyon jó. Ez az egyik kedvenc helyem. Viszont a stációk elején levő megkötözött Krisztus szoborról lenne egy észrevételem. A stációk valóban 1890 körül készültek, a legkorábbi bekarcolt írás a legfelső stáción 1891-ben készült. Viszont ez a bizonyos szobor szemmel láthatóan régebbi, barokk stílusra emlékeztető. A szobor talapzata az 1800-as évek elején Nyergesújfalun dolgozó egyik kőfaragó jellegzetes stílusában készült. Szerintem ez a bizonyos Krisztus szobor a régi kálvária része lehetett. Lehetséges hogy eredetileg a Kálvária út sarkán ma is ott levő kő talapzaton állt...persze ez csak az én elgondolásom.

kalaposlány műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Megkötözött Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
310171
Feltöltve
2018.04.23. 05:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.23. 05:59

"Megkötözött Krisztus" c. alkotás fotói

Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
310172

310175

310173

310174

310180
Feltöltve
2018.04.23. 06:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.23. 06:04

Archív fotók

"Megkötözött Krisztus" c. alkotás fotói

Olasz Ferenc fotóművész fényképe 2015. előttről
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
310179
Forrás
https://www.zaol.hu/kultura/olasz-ferenc-kepekbe-fogalmazza-hitet-1690043/
Évszám
2015
Feltöltve
2018.04.23. 05:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.23. 05:59
2015, Archív felvétel
Olasz Ferenc fotóművész fényképe 2015. előttről

Adalék vagy máshol

"Megkötözött Krisztus" c. alkotás fotói

A Kálvária-kápolna, a Kálvária szoborcsoporttal
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
310177
Feltöltve
2018.04.23. 05:59
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.23. 05:59
A Kálvária-kápolna, a...Teljes szövegA Kálvária-kápolna, a Kálvária szoborcsoporttalKevesebb szöveg

"Megkötözött Krisztus" c. alkotás fotói

A sétaút a keresztút stációkkal
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
310178
Feltöltve
2018.04.23. 05:59
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.23. 05:59
A sétaút a keresztút stációkkal

"Megkötözött Krisztus" c. alkotás fotói

A keresztút XII. Stációja
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
310170
Feltöltve
2018.04.23. 05:59
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.23. 05:59
A keresztút XII. Stációja
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.12.29. 04:59
A "Megkötözött Krisztus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.24. 12:39
A "Megkötözött Krisztus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.24. 12:38
A "Megkötözött Krisztus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.24. 08:35
A közösség publikálta kalaposlány "Megkötözött Krisztus" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.