Pánd, Szilassy utca 3.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Pánd
Szilassy utca 3.
A Művelődési Ház előtti lépcső bal oldalán.

Felállítás1981. augusztus 20.

Göröntsér Vera
2018.05.02. 18:15
Keresek, kutatok. Most, hogy láttam a Pándon otthonra talált alkotást, látom, hogy nem a keresett mű másik példánya, vagy másolata, "csupán" címében azonos, pontosabban hasonló. Viszont nem egy ritka téma. Látható, az alkotót foglalkoztatta az emberi test, a női szépség. Művei között szerepel néhány, a "Gömbölyded formák" gyűjteményébe illő női figura. A Kortárs Magyar Művészeti lexikon szócikkéből a témához legközelebb álló mondat:: "A tökéletesen megformált test, a humánummal és életörömmel áthatott ember áll művészetének középpontjában."

Az alkotásnak története van, ami a 2015-ben, az alkotó születésének 110. éves évfordulója alkalmából írt cikkből követhető nyomon.
Az előzmény egy életmű-kiállítás, amit Pándon, szülőhelyén hoztak létre, történt a község művelődési házában, ünnepélyes megnyitóval, az alkotónak kijáró tisztelet mellett.
A szobrász ezt követően két évvel meghalt, végakaratának megfelelően itt is temették el.

Özvegye a művész hagyatékát szülőhelyének ajándékozta. Ebből egy állandó bemutató jött létre itt, a művelődési házban, vagyis az életmű-kiállítás "újraéledt". A gyűjtemény több, mint 20 szobrot, ill. festményt számlál. A kiállítás létrejöttekor helyezték el a művelődési ház előtt ezt az egész alakos szobrot is.

Címe szerint: Korsós lány, megformálása természetes szépséget tükröz, a "beállítás" egyszerűen engedi látni a női test lágy vonalait – annak ellenére, hogy vékony ruha fedi testét.
Keletkezésének idejétől adat nincs, ami pl. a stílus besorolását megnehezíti. Többi alkotásával összevetve a frizura ingat meg kicsit, ami talán szoc-reálosabb pl. az 1942-ben alkotott "Jövendő" https://www.kozterkep.hu/~/16165/Jovendo_Budapest_1942.htmlhttps://www.kozterkep.hu/~/16165/Jovendo_Budapest_1942.html vagy az alkotó által más korokban készített női alakokjaihoz képest.
Források:
Basa László: Pándi Kiss János - A Tápió mente kulturális örökségét gyarapította http://tapiokultura.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2633:pandi-kiss-janos-a-tapio-mente-kulturalis-orokseget-gyarapitotta&catid=15&Itemid=101
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch24s82.html
Ády
2018.09.18. 13:46
"Pándi szobrok gyönyörűsége

Meghökkenést vált ki számos köztéri szobor, ha eltorzítva ábrázolja az emberi testet. Az alkotó művész ugyan azzal szokta ilyen esetben csillapítani az ellenszenvet, hogy ő igen is tudatosan változtatta meg a test természetes arányait, mert úgy vélte kifejezhetőbbnek a mondanivalóját. Csakhogy lehet-e gondolatot és érzelmet sugároztatni, és főként elfogadtatni tömegekkel — márpedig a köztéri szobrok tömegek számára készülnek —, ha azok formai megjelenítése már eleve taszító?
E meditációra az ad ürügyet, hogy most két olyan szoborról szólhatunk, amely az ember szépségének hű és pontos megjelenítésével gyönyörködtet, ébreszt gondolatokat, kelt érzelmeket. így ezek az alkotások kétszeresen is betölthetik a becses ajándék szerepét. Egyrészt azért, mert alkotójuk, Pándi Kiss János ajándékozta azokat szülőfalujának, Pándnak; másrészt azért, mert kellemükkel, szépségükkel ajándékozzák meg mindazokat, akik a pándi művelődési ház előtt elhaladnak.
Rájuk tekint arcán bujkáló mosolyával, kedvességével a két nőalak. A Korsós lány a művelődési ház feljárójának baloldali falán ül, s pihenve támaszkodik kinyújtott' jobb kezével. Bal térdén nyugtatja a teli korsót, s félig elfordulva merengő pillantást vett a szemközti domboldal felé, mintha arra akarná rábírni az utcán járókelőket; hogy fedezzék fel a zöldbe borult természet örök szépségeit.
Lenge ruházatának eleganciája, az ülő alakból áradó nyugalom egyrészt a művésznek az anyaggal való bánnitudásáról, másrészt a klasszikus ókor művészetéből fogant ihletettségéről ad fényes bizonyítékot.
Pándi Kiss János, az egykori parasztfiú több mint egy évtizeden át élt Itáliában, magába olvasztotta a görög és római művészet értékeit, hogy aztán kivételes képességeinek maradandó emlékeztetőjeként odaadja az őt kibocsátó közösségnek, Pánd lakosságának kedves meglepetésül.
E szobrokat felavató beszédében Bihari József, a Pest megyei Múzeumok főigazgatója hívta fel a jelenlevő százak figyelmét arra, hogy az Integető nő című alkotásénak rendezett harmóniája, mozgásának eleganciája, gazdagsága, szeretetet, megértést árasztó kompozíciója az antik tragédiák szereplőinek sorsát idézik emlékezetünkbe. Ám hozzátehetjük ehhez a helytálló értékeléshez azt is: a művész erre úgy volt képes, hogy alakjának megmintázásához modellként választhatta szülőhelyének valamelyik
szép leányát is. Hiszen e bronzalakból áradó szépség, jóság, szeretet sajátja lehet a község bármely nőlakosának. Nincs ezen a lányon semmi idegenszerűség, semmi másországbeli jelleg, mondanivalója, embertársai iránti kedvessége mégis egyetemes érvényű. Ezért állíthatjuk teljes hittel: jelentős művész volt Pándi Kiss János.
Volt, mondjuk, hiszen hamvait július 24-én helyezték örök nyugalomra a pándi temetőben. Nagy alakja volt a magyar szobrászatnak — vallja róla egybehangzóan a műértők tábora. De annak hiszik, tudják, állítják a pán- ddak ezrei is. Mert ők is értették és értik — ahogy nevezték: — János bátyánk gondolatának szépségét, hiszen azok számukra is érthetőek a szobrok nyelvén.
A művészet jelenségeit a valósággal összefüggésben vizsgálta és észrevette, hogy a kor és a környezet miként motiválja az alkotótevékenységet, de azt is, hogy a remekmű és a szuggesztív egyéniség mennyire alakítja a közösséget, az emberek közfelfogását, egymásra következő nemzedékek világnézetét: — mondotta említett beszédében Bihari József.
Tehát a közérthető kifejezésmód következetesen végigvitt művészi program volt a mester munkásságában. Ezért zárta őt szívébe az általa hűséggel szolgált közösség, ezért nem halkulhat szavának súlya, jövő nemzedékeknek szóló üzenete, s ezért nem halványulhat emberségből felmutatott példaadása haló poraiban sem.
Az emberi jóság, az ember- központú művészet legyőzhetetlenségét hirdetik ezek a szobrok is Pándon. Joggal mondotta hát Bódi József tanácselnök, amikor e műalkotásokat jelképesen átvette: örökbecsű értékekké]
lett gazdagabb községünk!"
Cseri Sándor
Források:
Pest Megyei Hírlap, 1981. szeptember 3. (25. évfolyam, 206. szám)

Kapcsolódó
Integető
Kapcsolódó
Ülő nő
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311015
Feltöltve
2018.04.29. 20:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:11

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311017
Feltöltve
2018.04.29. 20:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

311016
Feltöltve
2018.04.29. 20:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:11

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311020
Feltöltve
2018.04.29. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:12

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311023
Feltöltve
2018.04.29. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:13

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311024
Feltöltve
2018.04.29. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

311022
Feltöltve
2018.04.29. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

311027
Feltöltve
2018.04.29. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:13

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311026
Feltöltve
2018.04.29. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

311025
Feltöltve
2018.04.29. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:13

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311018
Feltöltve
2018.04.29. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:12

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
311019
Feltöltve
2018.04.29. 20:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.29. 20:12

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
358872
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.05. 09:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 09:33
2018. április

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
358874
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.05. 09:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 09:33
2018. április

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
358875
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.05. 09:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 09:33
2018. április

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
358876
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.05. 09:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 09:33
2018. április

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
358873
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.06.05. 09:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 09:33
2018. április

Archív fotók

"Korsós lány" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pánd
Feltöltő
Azonosító
324584
Forrás
Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember 3. (25. évfolyam, 206. szám)
Évszám
1981
Feltöltve
2018.09.18. 12:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.18. 12:39
1981, Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.06.05. 09:33
5 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
18.09.18. 17:17
A "Korsós lány" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.09.18. 12:39
1 új fotót töltöttem a "Korsós lány" műlaphoz
18.05.02. 18:15
Göröntsér Vera publikálta "Korsós lány" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.