Bálint Mihály síremléke

Győr, Szauter Ferenc utca.

Győr
Szauter Ferenc utca.
A nádorvárosi köztemető díszsírhelyén.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Temető, sírkert
H.István
2018.06.03. 22:16
„Bálint Mihály
Győr, 1841. január 25. – Győr, 1921. február 25.: gyáros, alapítványtevő.
Szülők: B. Sándor, Tóth Erzsébet. Testvérei: Zsuzsanna és Erzsébet.
A Győri Szeszgyár Rt. egyik alapító tagja. 1904-ben egy új színház felépítéséhez 240 000 koronát adományozott a városnak, 1910-ben a Győri Evangélikus Szeretet Otthon építéséhez 60 000 koronát az egyháznak. Támogatta a városi iskolai oktatást, illetve a szegény tanulókat. Az első világháború alatt a hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak segítése érdekében alapítványt hozott létre. Végrendeletében a városi irodalmi és művészeti élet támogatására, a szegények gyámolítására és a népkonyha működtetésére, az evangélikus iskola szociálisan rászoruló tanulóinak segélyezésére és a hátrányos anyagi helyzetben lévő középiskolások javára jelentős összegeket hagyományozott. Győrre hagyta a Czuczor utca 17. sz. alatti ingatlanát. 1904-ben Győr díszpolgárává választották. Még életében (1913) utcát neveztek el róla. – A győri köztemető V. parcellájában, díszsírhelyen nyugszik.
(H. S. D.)"

2018.04.28-án voltam fotózni a temetőben legutoljára. Az egykori polgármesterek síremlékeinek java része meg lett tisztítva. Bálint Mihályé ez alól kivétel volt.
A szobor egy nőt ábrázol, hosszú lepelben. Egy Győr városát ábrázoló címerrel ékesített oszlopfő tetején tesz-vesz, úgy látom, mintha egy kincsesládából szórná szét a kincseket, továbbá szőlőt látok, meg búzakalászt.
A posztamens felirata:
„BÁLINT MIHÁLY
Győr sz. kir. város
díszpolgára
pihen itt.
Ki áldozatkészségével nemes példát
mutatott a városukat szerető polgároknak."
Források:
https://www.gyorikonyvtar.hu/gyel/index.php/B%C3%A1lint_Mih%C3%A1ly

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Bálint Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
309168
Fotózva
2013. június
Feltöltve
2018.04.13. 18:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.13. 18:27
2013. június

"Bálint Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310849
Feltöltve
2018.04.28. 19:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:39

"Bálint Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310850
Feltöltve
2018.04.28. 19:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/640 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:40

"Bálint Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310851
Feltöltve
2018.04.28. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:41

"Bálint Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310853
Feltöltve
2018.04.28. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:41

"Bálint Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310854
Feltöltve
2018.04.28. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

310855

310856
Feltöltve
2018.04.28. 19:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:42

"Bálint Mihály síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310857
Feltöltve
2018.04.28. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 19:42
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.06.03. 22:16
H.István publikálta "Bálint Mihály síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.