Tinnye, Petőfi Sándor u. 40.

Állapot: Lebontott

Tinnye
Petőfi Sándor u. 40.
A bejárattól, az épület mellett a hídon kell átmenni, az ott lévő terület jobb szélén.

Felállítás2018. március 30.
Elbontás

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.04.04. 16:30
Kicsit késlekedve, de mégis időben...
Nagypéntekre, Húsvét alkalmából készült el Monostori Ferenc óriás méretű, Jézus-fejet formázó szobra a Pest megyei Tinnyén, ott is a Teniszklub parkjában. A nagyméretű homokszobraitól ismert – és ebben a minőségében igencsak elhivatott – szobrász a tavalyi, a csecsemőtestű Konfuciuszt ábrázoló (20 köbméteres, 30 tonnát nyomó) művével bekerült a Guiness-rekorderek közé. Idén a rekordot nem múlta felül, a 2,7 méter magas Jézus-szobor ugyanezekkel a fizikai paraméterekkel rendelkezik.

Korábbi hír is, Tinnye támogatja a művész vállalkozásait, ők biztosítják a homokot, a művész a munkáját "teszi bele". A továbbiakban azonban kiforrott tervként írják, Jézus szobrát három másik követi, Ganésa, Buddha, illetve egy Allah szobrát készül megformálni a szobrász. Célja, hogy felhívja a figyelmet a vallások közötti megbékélésre.
Persze – ezt én mondom, de talán a terv is ez – az lenne az igazi, ha az összes megcélzott vallás egy-időben képviseltethetné magát, kérdés, hogy a most elkészült Jézus szobra "meg tudja-e várni" a többieket. Minden esetre egy újabb szobor alapozó tömbje már látható volt a közelben.

Egy-egy homokszobor életciklusa több hónap is lehet, ami az alkalmazott technikának köszönhető (bár néha a véletlen, vagy egy-egy váratlan vihar döntő szerepet játszhat). Az biztos, hogy egy ilyen alkotás állandó felügyeletet és gondozást igényel. Látható is az örökös szolgálatra kész locsolócső, kanál, kisebb eszközök. Húsvét egyik napján a televízióban is vethettem egy pillantást a szoborra, akkor az alkotó egy kis sátorral védte művét.

Monostori Ferenc szavai: „A homokművészek megszokták, hogy nem az örökkévalónak alkotnak, hanem néhány hétre-hónapra. Ez benne van a mandalákban is: semmi nem tart örökké. Ráadásul itt hetek-hónapok alatt láthatjuk az enyészetet: egy kőszobor is ugyanígy kopik az évszázadok-évezredek alatt, itt ez a szemünk előtt játszódik le.”
És amilyen érdekes adalék, két kamera is a szoborra fókuszálva állt ott (egyik a víztől-esőtől óvó műanyag csomagolásban), amik valószínűleg folyamatosan készítik a felvételeket az alkotásról. Gondolom, előbb-utóbb ezek láthatók lesznek, mutatva az alkotás metamorfózisát.
Források:
http://hvg.hu/elet/20180330_Hatalmas_Jezusszobrot_keszitettek_homokbol_Tinnyen__foto

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tinnye
Feltöltő
Azonosító
308208
Feltöltve
2018.04.03. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.03. 17:26

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tinnye
Feltöltő
Azonosító
308219
Feltöltve
2018.04.03. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.03. 17:27

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tinnye
Feltöltő
Azonosító
308210
Feltöltve
2018.04.03. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

308211
Feltöltve
2018.04.03. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO160

308216
Feltöltve
2018.04.03. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO250

308213
Feltöltve
2018.04.03. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

308217
Feltöltve
2018.04.03. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

308214
Feltöltve
2018.04.03. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

308209
Feltöltve
2018.04.03. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

308215
Feltöltve
2018.04.03. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

308212
Feltöltve
2018.04.03. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.03. 17:26

"Jézus-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tinnye
Feltöltő
Azonosító
308218
Feltöltve
2018.04.03. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.03. 17:27
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.08.19. 08:24
A "Jézus-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.04. 16:30
Göröntsér Vera publikálta "Jézus-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.