Budapest, XIV. kerület, Kós Károly sétány

Állapot: Tudsz róla?

Budapest
XIV. kerület, Kós Károly sétány
A Széchenyi fürdő, ill. az egykor még önálló Czigler-szárny/Népfürdő nyugati oldalán.

Felállítás1913. június 13.


Göröntsér Vera
2018.04.05. 18:47
Ahogy a kapcsolt lapon már ismertettem, a Széchenyi Gyógyfürdő Czigler-szárnyának elkészültekor három figurális alkotást, pontosabban díszkutat helyeztek el a fürdő különböző részein. Róna József "kentaur csoportja" a kupolacsarnokban díszhelyet kapott, míg Maróti és Telcs egy-egy díszkútja a Népfürdő két oldalszárnyát, ebből utóbbi műve a nyugati oldalon lévő "a férfi népfürdő homlokzatát" díszítette.

Maguk a kutak a fürdő artézi vizét szolgáltatták, bárki ihatott belőle. – idézve: "...a fürdőnek a szabad fogyasztás számára adományozott ajándéka". Kiképzésük ugyanakkor feltűnően hasonlít a mai is látható, de későbbi datálású díszkutakhoz, amik viszont dátumuk alapján a későbbi bővítéshez kötődhetnek.

Kis kavarodás van a talált információkban. Én elsősorban az Építő Ipar – Építő Művészet korabeli összefoglalójára támaszkodom. Itt dokumentálják a nyugati oldalon elhelyezett Telcs-művet. Másrészt a FSZEK fotó-gyűjteményéből származó, Erdélyi Mór által készített fényképeknél mindkét alkotásnál Maróti Géza neve szerepel, elhelyezésként pedig (mindkettőnél) a "jobboldali főhomlokzat" (az előzőekben jelzett hivatkozás alapján nyilvánvalóan hibásan).

Összehasonlítva a két "szoborművet" egyszerre figyelhető meg az összehangolt munka és a megformálás különbözősége. Igaz az, hogy mindkettő kimagaslóan szépen, a szecessziós stílus jegyében megformált nőalak, egybecsengően mindössze egy-egy lepel fedi vállukat, ami bal oldalon lazán redőzik. Az aktok testének megformálása azonban eltér, Telcs "asszonyát" finomabbnak érzem, míg frizurája is egyszerűbb, haját valami simán összefogja. Ezen az alkotás nőalakja két gyermeket tart, vagyis mindkét kezében egyet-egyet, fejével a bal kéz felől tartott gyermek felé néz. Számomra kuriózumnak tűnik ez a ábrázolás, amin mindkét gyermek éppen teljes intenzitással szopik.

Gyönyörű szoborpár lehetett ez a kettő! Sorsukról viszont sajnos semmiféle feljegyzést nem találtam. A kapcsolt lapon a kútszobor állapotát kérdésre állítottam ("Tudsz róla?"), ami természetesen itt is igaz. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy mindkettő elpusztult (ld. az itteni jelzést.) Mégis jó lenne, ha legalább néhány fénykép, illetve némi infó még előkerülne, hogy történetük legalább ismert legyen.
Források:
Petrik Albert: A budapesti Széchenyi-fürdő (folyt.). Építő ipar – Építő művészet 1915. 6.szám. p. 31-33.
Szécshenyi fürdő története: (http://www.szechenyifurdo.hu/tortenet) tárolt változat: https://www.kozterkep.hu/mappak/fajl_mutato/9591



Kapcsolódó
Anya gyermekével
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák
Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Erdélyi Mór felvétele, 1913-14.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308305
Forrás
http://foto.fszek.hu/dsr/access/40f8c754-25e1-4ad6-9eeb-1a1dbbb7e64d
Évszám
1913
Feltöltve
2018.04.04. 21:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.04. 21:14
1913, Archív felvétel
Erdélyi Mór felvétele, 1913-14.

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Erdélyi Mór felvétele (részlet) 1913-14.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308306
Forrás
http://foto.fszek.hu/dsr/access/40f8c754-25e1-4ad6-9eeb-1a1dbbb7e64d
Évszám
1913
Feltöltve
2018.04.04. 21:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.04. 21:15
1913, Archív felvétel
Erdélyi Mór felvétele (részlet) 1913-14.
Összesen 2 fotó

Műlap története

18.04.05. 18:47
Göröntsér Vera publikálta "Anya gyermekeivel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.