Balatonfüred, Deák Ferenc u. 25.
Archív képek

Állapot: Lebontott

Balatonfüred
Deák Ferenc u. 25.
A Tagore sétány végén álló szálloda előcsarnokába állt az alkotás.

Felállítás1968

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2018.03.26. 16:40
A Hotel Annabella a Hungarhotels balatoni szállodafejlesztési programjának keretében Pázmándi Margit tervei alapján épült meg 1968-ban. Ezért a munkájáért Ybl-díjban részesítették. A belsőépítészeti tervezők Garajszki József képző- és iparművész és Szerdahelyi Laura voltak.
Ebben az időben a szállodák tereit számos műalkotással díszítették, itt viszont fukarkodtak, tudomásom szerint két dombormű volt csak az épületben és két gobelin. Az óriási előcsarnok végénél a recepció mellett állt a plafonig érő alkotás, ami vörösbarnára és feketére égetett színezésű vörösréz négyzetek és téglalapok hullámzó kompozíciójából állt.

Sajnos sehol nem találtam a mű alkotóját, így segítséget kértem a hotel még élő belsőépítészétől, Garajszki Józseftől, hátha ő készítette vagy tudja ki volt az. Nem jártam sikerrel, a tervező úr nem tudta nekem megmondani. Természetesen még nincs veszve semmi hátha egyszer rábukkanok az alkotóra.

Frissítés!
És rábukkantam az alkotóra !

"... Közben az Állami Lektorátus pályázatot ír ki a balatonfüredi Annabella Szálló halijában elhelyezendő 25 négyzetméteres murális kompozícióra. A meghívott négy művész közül az egyik visszamondja a meghívást. A többi résztvevő, abban bízva, hogy Mórotz úgysem esélyes egy ilyen pályázaton, az ő meghívását ajánlja. Ebben az időben Mórotz a figuratív képek festésével párhuzamosan nonfiguratív kísérleteket, kalligrafikus, gesztus jellegű absztrakt kompozíciókat és szerkezetes konstruktív vázlatokat egyaránt csinál. Teljes ambícióval beleveti magát a felkészülésbe, és jó ideig morfondírozik azon, hogy milyen módon oldja meg a feladatot. Az ő kedvelt módszere, hogy esténként, éjszaka, amikor nem tud elaludni, képterveken töpreng. S néhány nap után felmerült benne egy nonfiguratív kompozíció megalkotására alkalmas sajátos osztásrendszer. A téglalap alakú alapformákat függőleges-vízszintes irányban 5 cm-es különbséggel, növelve-csökkentve sorakoztatta fel, ugyanezt az 5 cm-rel növekvő arányt valósította meg a térmélység és magasság rendszerében is. Az élre állított vörösréz lemezekből készítendő kompozíció centrumába pedig elképzelt egy csúcsára állított, vörösrézlemezzel kombinált zománctáblát. Mórotz azért készített ilyen nonfiguratív jellegű kompozíciót, mert úgy gondolta, hogy az Annabella Szálló modern épületéhez olyan mű illik, amely az elemi formák ritmikus növekedésével-csökkenésével és a felület emelkedésével-süllyedésével, ritmikus tagolódásával utal a víztükör hullámzására. Az építésznőnek, Pázmándi Margitnak nagyon megtetszett a kompozíció, s a fürdőző figurák helyett határozottan ezt választotta, s a zsűri sem támasztott akadályt...." [1]

Az alkotás ma már nem áll, az többszöri dizájnváltás során a dombormű lebontásra került.
Források:
Magyar Építőművészet, 1968. április (17. évfolyam, 4. szám)
[1] Hitel 2001. november (14. évfolyam, 11. szám) Kerékgyártó István: A törvényszerűségek művészete (Mórotz László munkásságáról)

Ády műlapja

Kapcsolódó
Csempefal

Cím alapján hasonló

"Dombormű" c. alkotás fotói

2018.
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
312339
Évszám
2018
Feltöltve
2018.05.13. 21:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.05.13. 21:27
2018
2018.

Archív fotók

"Dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
429474
Forrás
Magyar Építőművészet, 1968. április (17. évfolyam, 4. szám) 45. o.
Feltöltve
2021.01.12. 12:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.12. 12:14
Archív felvétel

"Dombormű" c. alkotás fotói

Kép részlet
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
429475
Forrás
Magyar Építőművészet, 1968. április (17. évfolyam, 4. szám) 41. o.
Feltöltve
2021.01.12. 12:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.01.12. 12:28
Archív felvétel
Kép részlet

"Dombormű" c. alkotás fotói

Orig: Inkey Tibor
Kép - 121021
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
300829
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2018.01.11. 12:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.01.11. 12:21
Archív felvétel
Orig: Inkey Tibor
Kép - 121021

"Dombormű" c. alkotás fotói

Orig: Inkey Tibor
Kép - 121021
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
301354
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2018.01.16. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.01.16. 13:21
Archív felvétel
Orig: Inkey Tibor
Kép - 121021

"Dombormű" c. alkotás fotói

A kép részlete.
Orig: Inkey Tibor
Kép - 121021
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
301353

A veréb is madár című 1968-as magyar játékfilm filmrészlete
Alkotó
Település
Balatonfüred
Feltöltő
Azonosító
301352
Évszám
1968
Feltöltve
2018.01.16. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.01.16. 13:21
1968, Archív felvétel
A veréb is madár című 1968-as magyar játékfilm filmrészlete
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.01.12. 12:28
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
21.01.12. 12:14
1 új fotót töltöttem a "Dombormű" műlaphoz
18.03.26. 16:40
Ády publikálta "Dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.