Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vérző nap

Kápolnásnyék
Deák Ferenc utca
A Dabasi-Halász kastély parkjában, az épülettől jobb oldalánál kicsit tovább menve látható.

Felállítás2017. szeptember 22.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.03.21. 21:13
Újabb alkotással gazdagodott Kápolnásnyék felújított és folyamatosan fejlesztett Halász kastélyának szoborparkja.
A meghívó a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány nevében invitálta a lehetséges résztvevőket a kastély parkjába 2017-ben, az őszi nap-éj egyenlőség napjára, Kontur András Nagy sárga nap című alkotásának avatására.... amiről én utólag értesültem, értelemszerűen nem tudtam elmenni.

Az ünnepség hangulatát, körülményeit idézi a tudósítás: az avatás stílusosan a "nap folyton változó, játékos fényei mellett..." zajlott.
A most elhelyezett alkotás a kastélypark új területét vette birtokba. A korábbi szoborállomány inkább a kastélytól balra sorakozik és bronzból formált portrészobrokból áll. Úttörő módon most a másik oldalon, egy henger alakú posztamenssel az ég felé megemelve a "Nap" került, kőből formált (pontosabban roncsolt süttői mészkő kiképzésű és anyagú), modern, nonfiguratív alkotás.

A szobor avatásakor Wehner Tibor méltatta a modern művet. A tudósítás idézi az elhangzottakat.
Általánosságban: "Maradandóság, állandóság, közösségi jelleg: ezek a fogalmak határozzák meg ... a szobrokat, melyek kisajátítanak maguknak egy adott teret, annak ékévé válnak."
Aktuálisan: "...a kőből született napkorong nem emlékmű, vagy egy politikai memento, nem zsánerszobor, hanem gondolati tartalommal felruházott, eleven, jelenkori műalkotás. Egyszerre konkrét és elvont: dekoratív, geometrikus forma, mely kötődik az égitest évezredes szimbolikájához.."
Források:
http://konturandras.hu/portfolio-item/verzo-nap/
https://velenceito.info/event/nagy-sarga-nap-szoboravato-unnepseg-a-halasz-kastelyban/
https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kapolnasnyek-szoboravato-2101951/
https://www.feol.hu/kultura/helyi-kultura/kontur-andras-szobrasz-interju-2141397/

Cím alapján hasonló

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
306517
Feltöltve
2018.03.16. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.16. 19:47

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
306506
Feltöltve
2018.03.16. 19:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.16. 19:46

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
306515
Feltöltve
2018.03.16. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

306511
Feltöltve
2018.03.16. 19:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

306512

306508
Feltöltve
2018.03.16. 19:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO80

306516
Feltöltve
2018.03.16. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

306513
Feltöltve
2018.03.16. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

306514
Feltöltve
2018.03.16. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.16. 19:47

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
306507
Feltöltve
2018.03.16. 19:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.16. 19:46

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
306510

306509
Feltöltve
2018.03.16. 19:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.16. 19:46

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
319169
Feltöltve
2018.07.26. 17:35
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 18.07.26. 17:35

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407735
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:47
2019. június

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407736
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:47
2019. június

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407737
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/500 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:47
2019. június

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407739
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/800 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:47
2019. június

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
407738
Fotózva
2019. június
Feltöltve
2020.06.28. 19:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.06.28. 19:47
2019. június

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
422197
Feltöltve
2020.10.27. 22:56
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/200 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 20.10.27. 22:56

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
422198

422199
Feltöltve
2020.10.27. 22:58
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 175
ƒ90/10 • 1/640 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 20.10.27. 22:58

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506897
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/1600 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:00
2019. július

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506898
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/500 • 17mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:00
2019. július

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506899
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/400 • 24.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:00
2019. július

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
506900
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2022.10.30. 16:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1000 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.30. 16:00
2019. július

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527003
Feltöltve
2023.05.30. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ46/10 • 1/320 • 15.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:22

"Nagy sárga nap" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
527004
Feltöltve
2023.05.30. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/800 • 11.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.05.30. 10:22
Összesen 27 fotó

Műlap története

23.06.25. 15:25
Megérintettem a "Nagy sárga nap" alkotást
23.05.30. 10:22
2 új fotót töltöttem a "Nagy sárga nap" műlaphoz
23.05.05. 13:23
Megérintettem a "Nagy sárga nap" alkotást
22.10.30. 16:00
4 új fotót töltöttem a "Nagy sárga nap" műlaphoz
20.10.27. 22:58
1 új fotót töltöttem a "Nagy sárga nap" műlaphoz
20.10.27. 22:56
2 új fotót töltöttem a "Nagy sárga nap" műlaphoz
20.06.28. 19:47
5 új fotót töltöttem a "Nagy sárga nap" műlaphoz
19.07.26. 11:16
Megérintettem a "Nagy sárga nap" alkotást
19.05.19. 13:57
Megérintettem a "Nagy sárga nap" alkotást
18.07.26. 17:35
1 új fotót töltöttem a "Nagy sárga nap" műlaphoz
18.03.21. 21:13
Göröntsér Vera publikálta "Nagy sárga nap" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.