Budapest, I. kerület, Krisztina tér
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Krisztina tér
A Havas Boldogasszony-plébániatemplom főhajójában.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
kalaposlány
2018.11.24. 14:57
A krisztinavárosi Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplom Szent Antal márványszobra Gabay Sándornak köszönhető, olvashatjuk az első forrásban szereplő írásban, mely a templom történetéről szól. A Szent Antalt ábrázoló fehér márványszobor, az 1928-ban és 1931-ben készült más templomi szobrok említésével egy bekezdésben olvasható, s ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy körülbelül ezen évek táján készülhetett.

Gabay Sándor alkotását, a templom szabad látogatási időpontjainak egyikében felkerestem. A szobor a főhajó szélén, a bejárattól nem messzire, egy mellékoltár mellett került elhelyezésre, egy balusztrádos oszlopokkal díszített emelvényen, a szemmagasság fölé. A szobor, Szent Antalt, a szegények szentjét, az általában elterjedt módon, fiatalon, szakáll nélküli ferences szerzetesként ábrázolja, a gyermek Jézussal a kezében. A legenda szerint a gyermek Jézust hordozta a kezében, mikor az emberek nem hallgatták meg. A római katolikus templomokban megszokott módon, csinos terítőre elhelyezve láthatjuk a szobrot, virágokkal, főhelyen a liliommal, Szent Antal másik attribútumával díszítve, hálálkodó kis márványtáblákkal körbevéve.

A XVII. század végén, Buda török uralom alóli felszabadulása után Várhegytől nyugatra fekvő területen, a pestisjárványok hatására épített kis fogadalmi kápolna leégése után, az 1795-ben megkezdett építésű új plébániatemplom legfőbb ünnepe az augusztus 5.-i Havas Boldogasszony ünnepe. Innen ered az elnevezés is. A templom szép szobrainak egyike a Gabay Sándor által készített Szent Antal szobor.
Források:
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/uploads/nevtar/2336/fajlok/kriszitinavarosi-havas-boldogasszony-pl.pdf
http://krisztinatemplom.hu/templomunkrol/
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1duai_Szent_Antal
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-szentiras-szekrenye-es-hathatos-kozbenjaro-paduai-szent-antal-aldozopap-es-egyhaztanito

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Antal szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332750
Feltöltve
2018.11.23. 17:55
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/13 • ISO600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.23. 17:55

"Szent Antal szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332753
Feltöltve
2018.11.23. 17:55
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/13 • ISO900

332751

332752
Feltöltve
2018.11.23. 17:55
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/15 • ISO300

332754

332756
Feltöltve
2018.11.23. 17:55
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/11 • ISO1600

332757
Feltöltve
2018.11.23. 17:55
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/13 • ISO1600

332758

Adalék vagy máshol

"Szent Antal szobra" c. alkotás fotói

Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
332760
Feltöltve
2018.11.23. 17:55
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
LG Electronics / LG-K350n
ƒ24/10 • 1/194 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.11.23. 17:55
Krisztinavárosi Havas...Teljes szövegKrisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom.Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.02.24. 14:07
Megérintettem a "Szent Antal szobra" alkotást
19.02.28. 19:02
Megérintettem a "Szent Antal szobra" alkotást
18.11.24. 14:57
kalaposlány publikálta "Szent Antal szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.