I. világháborús emlékmű

Budapest, XIX. kerület, Templom tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű
Angol cím:World War I Memorial

Budapest
XIX. kerület, Templom tér
Az emlékmű a Templom téren látható.

Felállítás1928. november 2.

Krausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)

TundeK62
2009.01.02. 18:23
Kb. 2-2,5 méter magas talapzat, rajta életnagyságú szobrokkal.
A főalak karddal kezében, mellette jobb és bal oldalról két leroskadó katonaalak.
A talapzaton több száz név olvasható ábécérendben.
Az emlékmű részét képezi még a talapzaton elhelyezett virágtartó.
Az emlékmű 695 hősi halottnak állít emléket.
Források:
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/559
kectam
2016.09.10. 10:31
Az emlékmű jelenleg 717 nevet tartalmaz (az egyik belőle a dédapám...)
Források:
http://www.magazinlapok.hu/index.php/kispest-article/93-kispest-nem-doboz/1035-elso-vilaghaborus-katonahosok-emlekmuvei-kispesten
kectam
2016.09.10. 10:38
A szobor talpazatán eredetileg 4 darab bikafejes ivócsanak volt elhelyezve, de mára már csak egy maradt, az is teljesen leromlott állapotban.
Dénes Ildikó
2020.10.30. 19:57
„Az emlékmű mintegy 2,5 méteres talapzatán három, ember nagyságú szobor áll, középen Hungária alakjával, aki az ég felé nyújtja jobb karját, melyben kardot tart. Balján egy összeroskadó, sebesült magyar katona, jobbján pedig egy síró, gyermekét a hazának felajánló anya. A talapzaton ábécé-sorrendben a világháború 717 kispesti áldozatának neve szerepel. Alatta nagybetűkkel csak két szó és a dátum olvasható: „A HAZÁÉRT! 1914-1918””
2018-ban felújították.
Források:
https://uj.kispest.hu/hirek/7396-megujul-az-i-vilaghaborus-emlekmu

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12764
Feltöltve
2009.01.01. 22:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.01.01. 22:29

12765

A fotókat a lányom készítette.

12766
Feltöltve
2009.01.01. 22:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.01.01. 22:30
A fotókat a lányom készítette.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12767
Feltöltve
2009.01.01. 22:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.01.01. 22:31

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12768
Feltöltve
2009.01.01. 22:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.01.01. 22:32

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Ezt úgy hívják, hogy ivócsanak
Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12947
Feltöltve
2009.01.04. 13:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.04. 13:25

12948

33860
Feltöltve
2009.11.01. 15:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.11.01. 15:35

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189913
Feltöltve
2014.12.07. 22:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.07. 22:29

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189912
Feltöltve
2014.12.07. 22:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.07. 22:29

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189911
Feltöltve
2014.12.07. 22:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.07. 22:28

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189910
Feltöltve
2014.12.07. 22:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.12.07. 22:28

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227500
Feltöltve
2015.12.20. 18:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ43/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.20. 18:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotói szignó
Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
252104
Feltöltve
2016.09.10. 10:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SAMSUNG / SM-G357FZ
ƒ260/100 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 16.09.10. 10:25
Alkotói szignó

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227496
Feltöltve
2015.12.20. 18:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.20. 18:43

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227497
Feltöltve
2015.12.20. 18:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ42/10 • 1/400 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.20. 18:44

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227499
Feltöltve
2015.12.20. 18:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.20. 18:46

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
227498
Feltöltve
2015.12.20. 18:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 15.12.20. 18:45

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
272403
Feltöltve
2017.04.01. 15:13
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.04.01. 15:13

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398000
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398001
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

398002

398003
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 66mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398004
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398005
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 22.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398006
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398007
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398008
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398009
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398010
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 8.6mm • ISO80

398011
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/500 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398012
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 6.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398013
Feltöltve
2020.02.25. 23:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.02.25. 23:38

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
59223
Feltöltve
2010.07.01. 16:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.01. 16:51
Archív felvétel

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
192915
Feltöltve
2015.01.16. 09:55
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.01.16. 09:55

61034
Feltöltve
2010.07.19. 15:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.07.19. 15:41
Archív felvétel

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Hybl JózsefKrausz Ferenc (bronzöntő, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
192914
Feltöltve
2015.01.16. 09:55
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 15.01.16. 09:55
Archív felvétel
Képeslap.
Összesen 37 fotó

Műlap története

20.10.30. 19:57
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.25. 23:38
14 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
19.03.31. 16:00
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
17.12.27. 11:27
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
17.07.13. 18:21
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
17.04.01. 15:13
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
16.11.01. 14:41
Megérintettem az "I. világháborús emlékmű" alkotást
16.09.15. 21:51
Az "I. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.09.10. 10:25
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.12.20. 18:46

15.12.20. 18:45
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.12.20. 18:44
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.12.20. 18:43
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.01.16. 09:55

14.12.07. 22:29

14.12.07. 22:28

10.07.19. 15:41
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
10.07.01. 16:51
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
09.11.01. 15:35
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
09.01.04. 13:25

09.01.02. 18:23
TundeK62 publikálta "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.