A Szervita Rend alapítói

Budapest, V. kerület, Szervita ter 6.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Szervita ter 6.
A templom homlokzatán.

Felállítás1873

Dénes Ildikó
2018.02.28. 11:32
Belvárosi Szent Anna templom kapuja fölötti dombormű a Szervita Rend alapítóit ábrázolja.
A dombormű Máriát a felhők fölött és a hét alapítót ábrázolja, akik hozzá fohászkodnak.
A rend 1686-ban Bécsből települt Pestre . 1717 és 1732 között építették föl első budapesti kolostorukat és templomukat. A templomot Hölbing János tervezte. 1871-ben Diescher József a homlokzatot eklektikus stílusban alakította ki. A templomlpület állaga nagyon leromlott, felújításra szorult. Az ALAKart Ipar- és Képzőművészeti Kft. felmérési terve és levéltári anyagok kutatása alapján reprodukálni tudta a Dieschler-féle homlokzat képét. Ezek alapján készült el a homlokzat restaurálási koncepciója és terve, a felújítás 2014-ben készült el. Kő- és bádogos restaurátor: Csányi Szabolcs volt.
A Szervita Rend Ordo [Fratrum] Servorum Beatae Mariae Virginis, Servi Mariae, Servitae (OSM, OServ) – Boldogságos Szűz Mária Szolgáinak Rendje, szerviták: „1233-ban hét firenzei előkelő, jámbor férfinak közös látomásban megjelent Szűz Mária, és azt tanácsolta nekik, hogy kezdjenek bűnbánó életet.” 1240-ben a Senario-hegyre mentek remeteségbe.
Végleges pápai jóváhagyást a rend 1304-ben kapott. A szerviták tevékenységei a lelkipásztori szolgálat, a prédikálás, hitoktatás, gyóntatás, Szűz Mária tiszteletének terjesztése.
A rendalapítók:
Monaldi Szt. Bonfilius (Bonifiglio, 1198–1262),
Manetti Szt. Bonajuncta (Bonagiunta, 1206–1257),
Amidei Szt. Amideus (Amadeo, 1204–1266),
Dell’Antella Szt. Manettus (Manetto, 1203–1268),
Uguccioni Szt. Hugó (Uguccione, 1205–1282),
Sostegni Szt. Sosteneus (Sostegno, 1204–1282),
Falconieri Szt. Elek (Alessio, †1310), bold. 1725, szt. 1888
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Belv%C3%A1rosi_Szent_Anna-pl%C3%A9b%C3%A1niatemplom
http://www.adorans.hu/node/1935
https://szerzetes.hypotheses.org/koldulorendek/szervita
http://www.alakart.hu/referencia/szent-anna-templom
http://tervlap.hu/cikk/show/id/3288

Cím alapján hasonló

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304898
Feltöltve
2018.02.28. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 10:53

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304899
Feltöltve
2018.02.28. 10:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/420 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 10:53

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304917
Feltöltve
2018.02.28. 11:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 11:29

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304901
Feltöltve
2018.02.28. 10:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 10:54

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304902
Feltöltve
2018.02.28. 10:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 10:56

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304903
Feltöltve
2018.02.28. 10:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO160

304904

304905
Feltöltve
2018.02.28. 10:57

Dénes Ildikó 18.02.28. 10:57

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304907

304908
Feltöltve
2018.02.28. 10:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 10:58

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304918
Feltöltve
2018.02.28. 11:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 11:30

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537892
Feltöltve
2023.09.10. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ48/10 • 1/250 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.10. 09:24

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537891
Feltöltve
2023.09.10. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/200 • 62.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.10. 09:24

Archív fotók

"A Szervita Rend alapítói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304910
Forrás
https://elismondom.files.wordpress.com/2014/04/belvc3a1rosi-szent-anna-templom-p1190718.jpg
Fotózva
2012. szeptember
Évszám
2014
Feltöltve
2018.02.28. 11:06
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.28. 11:06
2012. szeptember
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.09.10. 09:24
2 új fotót töltöttem az "A Szervita Rend alapítói" műlaphoz
23.09.05. 13:20
Megérintettem az "A Szervita Rend alapítói" alkotást
21.04.05. 15:08
Megérintettem az "A Szervita Rend alapítói" alkotást
18.10.30. 15:10
Megérintettem az "A Szervita Rend alapítói" alkotást
18.02.28. 11:32
Dénes Ildikó publikálta "A Szervita Rend alapítói" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.