A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai

Budapest, X. kerület, Óhegy u. 11

Budapest
X. kerület, Óhegy u. 11

Felállítás1932

Palka József (üvegművész)
Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.02.27. 09:33
Az KÖN (Kulturális Örökségnapok) során láttam először a templomot, majd később visszamentem fotózni. Már a buszon tudtam, hogy kik jönnek még a templomba, mert lengyelül beszéltek.Mise után szabadon lehetett fényképezni.
A XX. század elején lengyel kivándorlók jöttek az országba, kb. negyven ezren Budapesten telepedtek le, Kőbányán a kőfejtőkben dolgoztak.
Hogy templomuk legyen, Wincenty Danek megszerezte a főváros törvényhatósági bizottságától a templomépítéshez szükséges engedélyt.
1930. augusztus 15-én August Hlond, Lengyelország bíboros-hercegprímása szentelte fel a Mindenkor Segítő Szűz Mária plébániatemplomot, melyet Árkay Aladár tervezett. Lengyel templomnak is nevezik. Adományokból építették. 1952-ben a templomot elvették a lengyelektől, de templomként működött 1989-ig. Akkor a lengyel közösség visszakapta. A misét lengyel nyelven tartják.
A templom hajójának ablakai közös magyar és lengyel vonatkozású boldogokat és szenteket ábrázolnak.
A jobb oldalon a bejárattól indulva három nagyobb és egy kisebb üvegablak van, az üvegablakok sorrendje:
Szent Zoerardus, magyarul Szórád 11. századi bencés szerzetes, remete. Szent István király korában jött Lengyelországból Magyarországra. Fülöp apát Zoerardusnak az András nevet adta. Szent Zoerard-Andrást Szent László király idején, 1083. július 17-én avatták szentté, tanítványával Benedekkel, István királlyal, Szent Imre herceggel és Szent Gellérttel együtt.

Árpád-házi Boldog Jolán, IV. Béla leánya, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária. Nagynénje Árpádházi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, testvérei Boldog Kinga és Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme. 1256-ban felesége lett Jámbor Boleszláv hercegnek. XII. Leó pápa avatta boldoggá 1827-ben.

Szent Kázmér, IV. Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet fia, az ifjúság védőszentje. „1471-ben a Mátyás király cseh háborúival elégedetlen magyar főpapok és urak őt akarták a magyar trónra ültetni… Lengyelország és Oroszország védőszentje, továbbá a fiatal litvánok, az ápolók, a betegápoló szervezetek és a betegek patrónusa." X. Leó pápa 1522-ben szentté avatta
Grodecz Szent Menyhért jezsuita pap a kassai szentek egyike. 1584-ben született Lengyelországban. 1618-ban a kassai helyőrség tábori lelkésze volt. Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, miután Pongrácz Istvánnal és Kőrösi Márkkal együtt nem akart áttérni, megkínozták. „Szent X. Piusz pápa 1905-ben avatta boldoggá őket, majd II. János Pál pápa 1997-ben szentté avatta mindhármójukat”.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,452,0,0,1,0
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyel_nemzetis%C3%A9gi_templom
http://www.katolikus.hu/szentek/0717.html
http://www.magyarkurir.hu/hirek/zoborhegyi-szent-zoerard-andras-es-benedek
http://www.katolikus.hu/szentek/0615.html
https://mult-kor.hu/cikk.php?id=12758
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_K%C3%A1zm%C3%A9r
http://www.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000201.HTM
Palka József




Cím alapján hasonló

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304818
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:15
2017. február

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304820
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:16
2017. február

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Zoerard-Andrást
Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304821
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:16
2017. február
Szent Zoerard-Andrást

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Zoerard-Andrást
Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304822
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:17
2017. február
Szent Zoerard-Andrást

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Árpád-házi Boldog Jolán
Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304823
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:17
2017. február
Árpád-házi Boldog Jolán

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Árpád-házi Boldog Jolán
Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304824
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:18
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:18
2017. február
Árpád-házi Boldog Jolán

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Kázmér
Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304825
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/70 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:19
2017. február
Szent Kázmér

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Kázmér
Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304826
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:19
2017. február
Szent Kázmér

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304827
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/17 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:20
2017. február

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Grodecz Szent Menyhért
Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304829
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/38 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:21
2017. február
Grodecz Szent Menyhért

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304830
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:21
2017. február

"A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Palka József (üvegművész)Dobsa Béla (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304831
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.27. 09:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.27. 09:21
2017. február
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.31. 10:58
Az "A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.02. 08:17
Az "A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.07.28. 23:28
Az "A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.02.27. 09:33
Dénes Ildikó publikálta "A Mindenkor Segítő Szűz Mária-plébániatemplom jobb oldali üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.