Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka), Linke Wulkazeile 15.

Alternatív, helyi címek:Memento
Angol cím:Memento

A Wulka patak bal oldalán

Felállítás2012

Csendes Csaba (képzőművész)

Kiss Katalin
2018.05.03. 11:51
Darázsfaluban 2011-től 3 éven át a Wulka patak mindkét partján szoborparkot hoztak létre, kb. 2 km hosszan, amit pár játszótérrel bővítettek, így felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kellemes kikapcsolódási hely.
Az ott rendezett alkotótábor nemzetközi volt, a művészek között volt magyar, osztrák, horvát, szlovén képzőművész is.
A kiállított szobrok mellett táblán vannak feltüntetve az alkotás adatai.

Csendes Csaba magyar képzőművész - aki festőművész, de szobrászkodik is - a Memento alkotásával gazdagította a szoborparkot.

Darázsfaluból a holokauszt idején több cigány családot vittek el táborba, ezek közül 3 családnak sikerült visszatérnie. Az elhurcoltak és a visszatértek emlékére készült a Memento alkotás.

Homokkő lap az alap, amely a Wulka patakot jeleníti meg. A három különböző magasságú oszlop a három visszatért cigány családra utal. A szögesdrót a táborokat, bezártságukat, szenvedésüket szimbolizálja.
A ferdén elhelyezett képkeretben színes uszadékfa a központi motívum, a tűz színeivel, mely kedvence a művésznek.
A ferde keret a kibillent világra utal, de a színes - sárga, vörös - uszadékfa az optimizmust, a reményt sugallja. Bármennyire is kilátástalan helyzetbe kerülünk, kell a kapaszkodó az életben maradáshoz.

Minden szimbólum az alkotáson üzenetet hordoz, tragikus helyzetre utal, de pozitív kicsengése van.

Nagy Bandó András az egyik pécsi kiállításán így jellemezte Csendes Csaba művészetét:

"Csendes Csaba rejtőzködő művész, titkait őrizgető, és azokat soha föl nem fedő alkotó. Látomásait és búvópatakként előtörő gondolatait keretekbe zárja, hogy titkainak részecskéit töredékekben mutassa meg, a kíváncsiakra bízva, hogy az egész életét tükröző puzzle-t egésszé rakják össze. Eközben másra sem vágyik, mint hogy ecsetvonásaival padlóig és plafonig szélesítse a színekért ácsingózó világot. Ecsetjével akar húsunkba hasítani, hogy vérig sebezzen, föltűzni napsugár-nyársára, hogy fájdalmasan érezzük tüzének lobogását.

Csendes Csaba ecsetjeiből rak máglyát a palettáján, a nap tüzével lobbantja lángra, aztán tüze köré csalogatja, egyre csak hívogatja a lélekben kihűlt, melegségre vágyó embereket."

Ezek a sorok a Wulka patak parti alkotására is igazak.
A festészet mellett szobrászkodik és restaurál is Csendes Csaba képzőművész.
Források:
http://www.csendescsaba.com/cikkek/bemutatkozas.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dar%C3%A1zsfalu

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311330
Feltöltve
2018.05.03. 10:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:57

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311321
Feltöltve
2018.05.03. 10:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:53

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311319
Feltöltve
2018.05.03. 10:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:52

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311320
Feltöltve
2018.05.03. 10:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:53

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311322
Feltöltve
2018.05.03. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ41/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:54

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311323
Feltöltve
2018.05.03. 10:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/320 • ISO100

311324

311327
Feltöltve
2018.05.03. 10:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:56

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311325
Feltöltve
2018.05.03. 10:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ46/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:55

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311326

311328
Feltöltve
2018.05.03. 10:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:56

"Memento" c. alkotás fotói

Alkotó
Csendes Csaba (képzőművész)
Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
311329
Feltöltve
2018.05.03. 10:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.05.03. 10:57
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.05.03. 11:51
Kiss Katalin publikálta "Memento" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.