Ferenczy Károly síremléke

Budapest, VIII. kerület, Fiumai út 16.
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Fiumai út 16.
34/2-1-15.

Avatás1963
Avatás1962

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2018.01.31. 19:01
Ferenczy Károly, az impresszionista irányzat élenjáró mestere, egyben a nagybányai művésztelep egyik megalapítója és vezéralakja volt. Síremléke jelenleg a 34-es művészparcella egyik szélén, Csontváry síremlékét követően áll.
A síremlék domborműve egy gondolataiba mélyedő nőalakot ábrázol, aki felhúzott lábára könyökölve talán az elmúláson töpreng. Sajnos, a latin nyelvű feliratokat nem tudtam lefordítani és ehhez támpontot sem találtam.
A síremlék alkotójaként a festő fiát, Ferenczy Bénit jegyzik, de a fellelhető információk elég ellentmondásosak, nem kevés munka volt egyfajta rendszerbe illeszteni.
Egyrészt a Varga-gyűjtemény adatai szerint a dombormű alkotója Ferenczy Béni, míg a művet Vigh Tamás fejezte be. Készítés dátumaként 1956. szerepel (ez az évszám nem tér vissza semmilyen más forrásban.)
A Budapesti Negyed átfogó nyilvántartása szerint a síremléket 1963-ban avatták, ami egybecseng "A Kerepesi úti temető válogatott bibliográfiája" szerinti évszámmal, ahol a hivatkozott újságcikk: "Felavatták Ferenczy Károly síremlékét" ( Népszabadság, 1963. november 10.) Ez (előfizetéssel) elérhető az Arcanum adatbázis állományában, rövid leírást tartalmaz egy valós avatásról.
Feltételezésem szerint mindez összefüggésbe hozható azzal, ami a Budapesti Negyed egy másik, "A Kerepesi úti temető másfél évszázada" című cikkében is szerepel, Ferenczy Károlyt eredetileg a 32-es parcellában temették el, majd a '60-as évek elején temették át mostani helyére.
A teljesség kedvéért terveztem idézni a Wikipédia szócikkének ide vágó bekezdését: "A Szépművészeti Múzeumban ravatalozták fel, majd a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra... Síremlékét, amit fia, Béni tervezett, születése 100. évfordulóján, 1962-ben avatták fel."
Az állítást forrás nem támasztja alá, de nem kevés keresés eredményeként beigazolódott, a cikkben írtak első része (ravatal a múzeumban) szerepel a Pesti Napló, 1917. márciusi számának híradásában, míg az 1962-es avatás, ill. az évfordulóra történő megemlékezés a Népszabadság 1962. novemberi cikke alapján igazolható.

Ferenczy Károly életrajzi adatairól, munkásságától több ismeretanyag: http://mek.oszk.hu/03200/03223/html/eletrajz.htm
Források:
EPA Budapesti Negyed 25. (1999/3) http://epa.oszk.hu/00000/00003/00020/adat080.htm
http://old.bparchiv.hu/index.php?action=print&news_id=1294
Tóth Vilmos: A Kerepesi úti temető másfél évszázada http://epa.oszk.hu/00000/00003/00019/tanulm.htm
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenczy_K%C3%A1roly_%28fest%C5%91%29#Eml%C3%A9kezete
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/kerepesi/ferenczyk.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ferenczy Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302746
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.31. 13:57
2016. október

"Ferenczy Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302747
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

302752
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800

302751
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

302749
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

302750
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

302748
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/25 • ISO800

302753
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.31. 13:57
2016. október

Adalék vagy máshol

"Ferenczy Károly síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302754
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2018.01.31. 13:58
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.31. 13:58
2016. október
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.01.21. 11:24
Megérintettem a "Ferenczy Károly síremléke" alkotást
18.01.31. 19:01
Göröntsér Vera publikálta "Ferenczy Károly síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.