Lisieux-i Szent Teréz

Budapest, XII. kerület, Hegyalja út 139.

Budapest
XII. kerület, Hegyalja út 139.
A templom terébe belépve, a jobb oldali üvegfalat megbontó fafelületen.

Avatás2008. szeptember 30.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.12.28. 17:26
A karmelita rendhez tartozó Teréz domborműve jól illik a sorba. A Farkasréti Plébánia üvegfalainak találkozásánál helyezték el a reliefet, Bányai Gábor Bertalan alkotását.

Teréz életrajza olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján. Így megismerhető korai elhivatottsága a szerzetesi hivatás irányába és az út, amit megtett, hogy ezt elérje. Két nővérét követve a karmelita rendbe lépett be, arra "szerződött", hogy lelkeket mentsen. A szerzetesi életről továbbiakban az említett cikkben lehet olvasni.
Az ábrázoláson (mint általában) Teréz a feszülettel rózsákat fog össze, úgy öleli szívére. Mint olvasható, életét átszőtte a rózsa motívuma: ,,Dalolok, mindig énekelni fogok, akkor is, ha rózsáimat tövisek közül kell szakítanom, és az énekem annál szebb lesz, minél hosszabbak és hegyesebbek a tövisek!''

Halálára készülve azt jövendölte, hogy küldetése csak halála után fog kiteljesedni igazán. ,,...Az a küldetésem, hogy másokat megtanítsak arra, hogyan szeressék Istent..., hogy megmutassam a lelkeknek az én kis utamat. A Jóisten mindent meg fog tenni, amit akarok, hiszen én soha semmit nem tettem az Ő akarata ellenére. Igen, én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre!'

Dsida Jenő róla szóló (Sainte Thérese de Lisieux) verséből:
"Szelíd hárfával siratlak
halványszinű rózsa,
pasztell-fényű színes ablak,
finom, gyenge rózsa,
gyenge, lengő és esengő,
hold ezüstje mossa,
ezüst-zengő csöppnyi csengő,
édes kicsi rózsa!

Halál harmatát ki itta,
lenge, szűzi, drága,
fehérarcu kármelíta,
zsenge rózsa ága,
keskeny ajkad égi csókra
nyílott, tiszta mátka,
szép erények rózsacsokra,
rózsaszínű ága..." Folytatás, ill. az egész költemény: http://terezmisszio.eu/node/4
Források:
http://farkasretiplebania.hu/plebaniankrol
https://archiv.katolikus.hu/szentek/1001.html
https://docplayer.hu/109277727-7-1-a-farkasreti-mindenszentek-plebania.html

Cím alapján hasonló

"Lisieux-i Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335228
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2018.12.13. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.13. 16:14
2014. június

"Lisieux-i Szent Teréz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
335226
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2018.12.13. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/20 • ISO800

335227
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2018.12.13. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/8 • ISO800

335225
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2018.12.13. 16:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

335224

335229
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2018.12.13. 16:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.13. 16:14
2014. június
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.12.28. 17:26
Göröntsér Vera publikálta "Lisieux-i Szent Teréz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.