Budapest, XIV. kerület, Kós Károly sétány

Állapot: Tudsz róla?

Budapest
XIV. kerület, Kós Károly sétány
A Széchenyi fürdő, ill. az egykor még önálló Czigler-szárny keleti oldalán.

Felállítás1913. június 13.


Göröntsér Vera
2018.03.26. 16:51
Elég régóta keresem ezt az alkotást, pontosabban a művet övező kérdésekre a választ. Képet elég keveset találtam, talán lesz, aki tud segíteni.
A Széchenyi Gyógyfürdő építésének első ütemében, a Czigler-szárny elkészültekor – sok-sok szépség mellett – három díszkutat helyeztek el a fürdő mellett. Az Építő ipar – Építő művészet 1915-ben részletezte a fürdő külső-belső kialakítását és kincseit.

Ahogy írja, három művész kapott megbízást "figurális művek" készítésére, mindegyikük egy-egy díszkúttal járult hozzá az összképhez. Ismert Róna József "kentaur csoportja" a kupolacsarnokban (ld. a kapcsolt lapot is), míg további két művész, Maróti Géza és Telcs Ede alkotásait a fürdő külső fala mellett helyezték el.
Ebből Maróti Géza "a női népfürdő homlokzatát" (keleti oldal), Telcs Ede műve a "a férfi népfürdő homlokzatát" (nyugati oldal) díszítette szépségesen formált női aktjaikkal.

A díszkutakból a fürdőt is tápláló artézi kút vize csurgott, "mint a fürdőnek a szabad fogyasztás számára adományozott ajándéka".
A lehetőség szerint tanulmányozva a kutak kialakítását és díszítését, a most a fürdő két oldalán látható, bár nem működő kutakhoz hasonlítanak feltűnően. Valószínű, hogy a szándék szerint azok mása, vagy legalábbis "megidézése" (a most látható kutak később készültek, vagyis a cél az összkép megőrzése lehetett).

Nagyon nehéz az alkotások helyének felidézése. Az 1913-as, "korabeli" Czigler-szárny oldalai (oldalhomlokzatai) pl. most befelé, a medence felé néző részen képzelendők el. A fellelt információ viszont kevés, néha ellentmondásos.

Mivel két forrás is ezt az alkotást azonosítja, mint Maróti művét, ebben közel biztos lehetek.A félköríves ablak alatt, a jellegzetes oroszlánfejes díszítésű, magas kút tetején magasodik a kútszobor: Anya gyermekével. A hölgy egy tipikusan szecessziós stílusban megformált akt, kétoldalt koszorúban feltűzött haja, a hátán lazán aláhulló köpeny méltóképpen idézi a korszakot. Bal kezének mozdulata arra utal, szoptatna, jobb karján a kicsit izgő-mozgó gyermek kifelé tekint.

Nagy kincse lenne a fürdőnek, ha látható lenne. Hogy mikor-minek esett áldozatul, mi lett a sorsa, minden kutatás ellenére is nyitott kérdés maradt számomra.
Források:
Petrik Albert: A budapesti Széchenyi-fürdő (folyt.). Építő ipar – Építő művészet 1915. 6.szám. p. 31-33.
Szécshenyi fürdő története: (http://www.szechenyifurdo.hu/tortenet) tárolt változat: https://www.kozterkep.hu/mappak/fajl_mutato/9591
Megsemmisült, elbontott szobrok: http://varosliget.info/index.php/2013-05-12-17-25-52/megsemmisult-elbontott-szobrok



Kapcsolódó
Anya gyermekeivel
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák
Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Fotó
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
307653
Forrás
Épírő ipar – Építő Művészet 1915. 6.sz. p. 31.
Évszám
1915
Feltöltve
2018.03.25. 22:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.25. 22:12
1915, Archív felvétel
Fotó

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Erdélyi Mór
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
307650
Forrás
http://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=741129&pos=34
Feltöltve
2018.03.25. 22:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.25. 22:00
Archív felvétel
Erdélyi Mór

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

Erdélyi Mór FSZEK 080576 részlet
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
307652
Forrás
http://bpkep.fszek.hu/CorvinaWeb?action=onelong&recnum=741129&pos=34
Feltöltve
2018.03.25. 22:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.25. 22:02
Archív felvétel
Erdélyi Mór FSZEK 080576 részlet

"Anya gyermekével" c. alkotás fotói

A Széchenyi-fürdő/Népfürdő oldalcsarnoka
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308304
Forrás
Épírő ipar – Építő Művészet 1915. 6.sz. p. 13.
Évszám
1915
Feltöltve
2018.04.04. 21:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.04. 21:04
1915, Archív felvétel
A Széchenyi-fürdő/Népfürdő oldalcsarnoka
Összesen 4 fotó

Műlap története

18.03.26. 16:51
Göröntsér Vera publikálta "Anya gyermekével" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.