Budapest, IX. kerület, Bakáts tér 13.

Budapest
IX. kerület, Bakáts tér 13.
A templom déli oldalfalán helyezték el.

Felállítás1879. április 24.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2017.12.25. 17:00
Évekkel korábban fedeztem fel, hogy a templom két oldalán kis "házacskákban" egy-egy mozaik-alkotást helyeztek el, amelyek témájuk révén kapcsolódnak egymáshoz. Akkor elég sötét volt, csak néhány emlékeztető kép készült az éjszakai fényben. Néhány évnek kellett eltelni, mire visszatértem, hogy több fényképet is készítsek. Amire nem számítottam, nehézségekbe ütköztem, mivel az ott időközben nagyobbra nőtt fák takarásába kerültek a képek.

A templom külső és belső alkotásainak feldolgozásakor már végignyomoztam, az Ybl Miklós által tervezett épület homlokzatán elhelyezett alkotások már a felszentelés idejére elkészültek. Minden esetre stílusukban szépen illeszkednek környezetükbe.
A torony aljánál, annak földszinti felületén kaptak helyet a falfülkék A déli oldalon látható mozaikkép Szent Józsefet ábrázolja. Ugyanúgy, mint párja, az északi oldalon lévő Madonna-ábrázolás, ő is felhőpamacsokon áll, fejét dicsfény övezi.
Arcát szakáll borítja, kezében egy liliomszálat tart.

Az idő ezt a mozaik-képet is erősen kikezdte. Megkopott, némileg hiányos. Sajnos szignót nem találtam rajta. Ez azért is lenne fontos, mert – bár többször próbáltam – az alkotót nem sikerült azonosítani.
Források:
http://www.templom.hu/phpwcms/bp9_bakatster2.html
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=1026
Dénes Ildikó
2019.12.14. 11:26
2019 nyarán elkészült a templom külső felújítása. A pontos időpontot cikkekből nem tudtam megállapítani, mert az erről szóló egyik cikk júniusi, a másik szeptemberi. A mozaikot viszont sajnos valami miatt nem restaurálták. Az esti megvilágítása nem jó, nem jól van elhelyezve a megvilágító fényforrás.
Források:
http://pestbuda.hu/cikk/20190604_megujul_a_bakats_teri_templom
https://www.lokal.hu/2019-09-regi-fenyeben-pompazik-a-bakats-teri-templom/
https://szentferencplebania.smugmug.com/2018-2019-Templomfel%C3%BAj%C3%ADt%C3%A1s/

Cím alapján hasonló

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298606
Feltöltve
2017.12.16. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.16. 20:49

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298607
Feltöltve
2017.12.16. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

298609

298610
Feltöltve
2017.12.16. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Göröntsér Vera 17.12.16. 20:50

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298608

298611
Feltöltve
2017.12.16. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • ISO400

298612
Feltöltve
2017.12.16. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO100

298614
Feltöltve
2017.12.16. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO125

298613
Feltöltve
2017.12.16. 20:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.16. 20:50

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298759
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.12.19. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.19. 17:40
2013. december

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
298760
Fotózva
2013. december
Feltöltve
2017.12.19. 17:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/13 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.12.19. 17:40
2013. december

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
387749
Feltöltve
2019.12.14. 10:37
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/25 • 4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.12.14. 10:37

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
387750
Feltöltve
2019.12.14. 10:37
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/25 • 4mm • ISO650

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.12.14. 10:37

"Szent József" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
387751
Feltöltve
2019.12.14. 10:37
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/11 • 2mm

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.12.14. 10:37
Összesen 14 fotó

Műlap története

21.09.15. 13:02
Megérintettem a "Szent József" alkotást
19.12.14. 11:26
A "Szent József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.12.14. 10:37
3 új fotót töltöttem a "Szent József" műlaphoz
17.12.25. 17:00
Göröntsér Vera publikálta "Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.