Nagykálló-Harangod, Névtelen út
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Afrikai férfi

A Harangodi Téka Tábor területén áll.

Felállítás1997

Koncz Vilmos (fafaragó)

TundeK62
2017.12.14. 21:51
Koncz Vilmos fafaragó alkotásaival, itt, a Nagykálló melletti Harangodon találkoztam először, még 2011-ben. Akkor készültek a fotók, amik a fotóalbumban látszanak. Csak két évvel később tudtam eljutni a tiszakürti Arborétumba, ahol szintén állnak Koncz Vilmos művei: https://www.kozterkep.hu/artpieces/index/page:1?in_titles=1&artist=Koncz+Vilmos&city=Tiszak%C3%BCrt

Polgári foglalkozásának (autóbusz-szerelő volt, aki szerte a világban az Ikarusz buszokat szervizelte) köszönhetően, jutott el nagyon sok helyre, külföldre. A szobrászatot hobbinak, kikapcsolódásnak tekintette, de kezei közül számos monumentális faszobor került az ország különböző köztereire.

A harangodi, hatalmas méretű afrikai férfifej is a tanzániai élményeiből ered.
Az alkotó huszonnegy évvel ezelőtt elhunyt – csak remélni tudom, hogy egykori tanítványai nem hagyják elpusztulni a műveit a Téka tábor területén.

Az egykori úttörő, majd ifjúsági és kézműves tábor külterületen fekszik, de az idegenforgalmi kiadványokban így szerepel a településnév: Nagykálló-Harangod.

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
263356
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2017.01.02. 23:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.02. 23:51
2011. október

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
263357
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2017.01.02. 23:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO125

263358
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2017.01.02. 23:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.02. 23:51
2011. október

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
263359
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2017.01.02. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.01.02. 23:52
2011. október

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
263360

263361

263362

263363
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2017.01.02. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO125

263364

467478
Fotózva
2010. március
Feltöltve
2021.11.10. 10:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 10:23
2010. március

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491150
Feltöltve
2022.06.27. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/143 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:17

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491151
Feltöltve
2022.06.27. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/339 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:17

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491152
Feltöltve
2022.06.27. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/120 • 5.2mm • ISO32

491153

491154
Feltöltve
2022.06.27. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/490 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:17

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491155
Feltöltve
2022.06.27. 16:17
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/145 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:17

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491156
Feltöltve
2022.06.27. 16:18
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/237 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:18

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491157
Feltöltve
2022.06.27. 16:18
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/885 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:18

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491158
Feltöltve
2022.06.27. 16:18
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/259 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:18

"Az elefánt álma" c. alkotás fotói

Alkotó
Koncz Vilmos (fafaragó)
Település
Nagykálló-Harangod
Feltöltő
Azonosító
491159
Feltöltve
2022.06.27. 16:18
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ220/100 • 1/152 • 1.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.06.27. 16:18
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.06.27. 16:18
2 új fotót töltöttem az "Az elefánt álma" műlaphoz
22.06.27. 16:18
2 új fotót töltöttem az "Az elefánt álma" műlaphoz
22.06.27. 16:17
6 új fotót töltöttem az "Az elefánt álma" műlaphoz
21.11.10. 10:23
1 új fotót töltöttem az "Az elefánt álma" műlaphoz
17.12.14. 21:51
TundeK62 publikálta "Az elefánt álma" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.