A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei

Fraknó (Forchtenstein)
További képek a Fotólistában

Fraknó. Ausztria, Forchtenstein kastély, Burgenland.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Domenico Carlone (tervező)
Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)

Dr. Pinczés Sándor
2017.12.13. 21:10
Hálával tartozom Tüskés Annának, hogy tegnap közzé tette Fraknó alkotásait, ezzel rádöbbentem, hogy majd' kettő éve magam is jártam a várban, és akkor már változó ihlettel viszonyultam a szoborlaphoz, úgy hogy szobrokat is fotászkodtam - erőteljesen.
Ausztria, Forchtenstein kastély, Burgenland jelképe, egykor az egyik legjelentősebb magyar határvárnak épült. Fraknó vára épségben áll, eredeti állapotában.
A várat egy a várárok fölött kiépített széles hídon lehet megközelíteni. A kapu szoborfülkéiben Madonna, Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Vencel szobra látható. A központi alak Madonna. A kapu kétoldali timpanon töredékein angyalok állnak.
A szobrok felújításon estek keresztül melynek során az alakok bizonyos részei, vagy jelkáépei aranyozott bevonatot kaptak, ami emeli a megjelenésük hatását.
Források:
http://kirandulo.cafeblog.hu/2017/10/12/idoutazas-a-tortenelemben-a-fraknoi-varban/
https://de.wikipedia.org/wiki/Burg_Forchtenstein
http://esterhazy.at/hu/fraknovara/676822/A-fraknoi-var-toertenete

Cím alapján hasonló

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
298355
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.13. 17:50

298356

298357
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/200 • ISO200

298358
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO400

298359
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

298360
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/200 • ISO200

298361
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/100 • ISO100

298362
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ34/10 • 1/100 • ISO100

298363

298364
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/60 • ISO100

298365

298366
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2017.12.13. 17:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.12.13. 17:53
2016. március

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
527091
Feltöltve
2023.05.30. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/800 • 140mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.30. 21:59

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
527092
Feltöltve
2023.05.30. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 28mm • ISO100

527093
Feltöltve
2023.05.30. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 75mm • ISO100

527094
Feltöltve
2023.05.30. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 125mm • ISO100

527095
Feltöltve
2023.05.30. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 95mm • ISO100

527096
Feltöltve
2023.05.30. 21:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 210mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.30. 21:59

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
527097
Feltöltve
2023.05.30. 22:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.30. 22:01

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
527098
Feltöltve
2023.05.30. 22:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 230mm • ISO100

527099
Feltöltve
2023.05.30. 22:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 100mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.05.30. 22:01

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
528868
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2023.06.15. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.06.15. 10:21
2016. március

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
530942
Feltöltve
2023.07.02. 09:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 105mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.02. 09:19

"A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. alkotás fotói

Alkotó
Domenico Carlone (tervező)Simone Retacco (kivitelező, közreműködő)
Település
Fraknó (Forchtenstein)
Feltöltő
Azonosító
537224
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2023.09.03. 15:36
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/60 • 18mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.03. 15:36
2018. június
Összesen 24 fotó

Műlap története

23.09.03. 15:36
1 új fotót töltöttem az "A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" műlaphoz
23.07.02. 09:19
1 új fotót töltöttem az "A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" műlaphoz
23.06.15. 10:21
1 új fotót töltöttem az "A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" műlaphoz
23.05.30. 22:01
3 új fotót töltöttem az "A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" műlaphoz
23.05.30. 21:59
6 új fotót töltöttem az "A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" műlaphoz
17.12.13. 21:10
Dr. Pinczés Sándor publikálta "A fraknói vár nyugati oldalon nyíló kapujának szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.