Feketeerdő, Fő utca 28.

Feketeerdő
Fő utca 28.
A Fő utca két ága közötti közparkban áll.

Felállítás2016

Keszthelyi Sándor
2017.12.18. 09:57
Feketeerdő főutcája szélesen és hosszan, két párhuzamos utcaként húzódik. A két úttest közötti közparkban áll az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére állított emlékmű.

Az emlékmű kis mesterséges dombon van. Két egymásra merőleges falrész, és azt kétféle anyag alkotja.

Egyik egy halványzöld üvegfal. Az üveghasábok oldalain levélerezetek, vagy ágak vannak, amelyek a belső cellák osztásvonalai. Az üvegfelületek közötti részt apró üvegzúzalék tölti ki.

A másik egy fal kövekből áll. Szabálytalan kődarabokból van, szabálytalan módon egymásra rakva, sőt jó néhány kődarab elszórtan is látható. Így inkább egy hamarjában épített barikád fala ez, azaz a szabadságharcos küzdelmek építménye. Arra gondolhatunk, hogy a forradalmi barikád így töri át a régi világ üvegfalát.

Az emlékmű mellett a fűben egy kőtömb fekszik. Rajta egy fekete kőtábla van, ezzel a felirattal:

AZ 1956-OS EMLÉKBIZOTTSÁG
TÁMOGATÁSÁVAL ÁLLÍTTATTA
FEKETEERDŐ ÖNKORMÁNYZATA

Balra az emlékév emblémája van: az 1956-os lyukas zászló és az 1956 2016 A MAGYAR SZABADSÁG ÉVE felirat.

Alul ez áll:
A SZABADSÁG OTT KEZDŐDIK, AHOL MEGSZŰNIK A FÉLELEM.

Az emlékműre pályázat biztosított lehetőséget: „Feketeerdő Község Önkormányzata. Pályázati konstrukció: „Büszkeségpont” pályázat. Pályázat leírása: Füri Judit iparművész és Fehérváry Rudolf építészmérnök kivitelezésében valósult meg a két üvegtömbből és köztük két oldalra leomló kőfalból álló emlékmű, mely az emberi méltóság és szabadság korlátozásának gátat és határt szabni kívánó erők megtörését és lerombolását képviseli. Pályázó neve: Feketeerdő Község Önkormányzata Megítélt forrás: 4600000”
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://www.magyarforradalom1956.hu/palyazatok/nyertes-palyazatok?q=&c=buszkesegpont&h=

Cím alapján hasonló

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298463
Feltöltve
2017.12.15. 11:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:45

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298464

298465
Feltöltve
2017.12.15. 11:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298466
Feltöltve
2017.12.15. 11:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298467
Feltöltve
2017.12.15. 11:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298468

298469
Feltöltve
2017.12.15. 11:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298470
Feltöltve
2017.12.15. 11:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:46

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298471
Feltöltve
2017.12.15. 11:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:47

"1956-os emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Feketeerdő
Feltöltő
Azonosító
298472
Feltöltve
2017.12.15. 11:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.15. 11:47
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.12.21. 14:42
A "1956-os emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.12.18. 09:57
Keszthelyi Sándor publikálta "1956-os emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.