Szűkített spektrumok

Budapest, XI. kerület, Daróczi út 3.

Állapot: Veszélyben

Budapest
XI. kerület, Daróczi út 3.
A kapun belépve, szemben az aulában, a lépcsőház oldalában, ill. magasságában.

Felállítás1971

Erdély Miklós (képzőművész)
Hencze Tamás (képzőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.11.21. 16:51
Lenin, pontosabban Erdély Miklós fotómozaikjait bemutató cikk vezetett el ide. Egy nagyon érdekes, óriási felületet betöltő alkotás valósulhatott meg két művész együttműködésében.
A kiindulás a raszteres képfelbontáson alapuló technika, amit Erdély Miklós a 60-as évek végén dolgozott ki és 1967-ben munkahelye újítási technikaként fogadott el (szabadalmaztatni nem sikerült). A technika lényege: fénykép vagy más ábrázolás alapján az eredetivel azonos minta megjelenítése akár nagy felületű mozaikburkolatokon.
A nagyobb megrendeléseknél Erdély mindig társult művész kollégával, itt Hencze Tamással. Ugyanakkor ténylegesen a mozaik kirakásával fiatal művészeket bízott meg.

Ennél az alkotásnál is kész újságfotók, ill. képek alapján készült el a kompozíció. Ennek elemei a híradástechnikával és a hullámterjedéssel kapcsolatos motívumok, amit Hencze Tamás választott külföldi műszaki katalógusokból. így nyilatkozott erről egy interjúban:„Egyre nagyobb méretekben szeretnék dolgozni. Minden ismétlés ornamenshez vezet, aminek dekoratív funkciója lehet. A képen látható ismétlődő színformák – elvileg a végtelenből jönnek, és oda mennek – létrehoznak egy rezonáns teret, melynek intenzitása a mérettel egyenes arányban növekszik. Így az ember belekerül abba a térbe, és nem kívülállóként szemléli azt” (Heitler László: Műterem látogatás Hencze Tamásnál, Életünk, 1971/6... ld. 2. forrás).

A témaválasztás természetesen nem véletlen. A színhely, az adott címen, az alkotás elkészülte idején működő Híradótechnikai Vállalat aulája. A domináns kék–szürke–zöld színek érdekesen árnyalják a helyiség, ill. a lépcsőház falait.

Kapcsolódik az alkotáshoz az az un. „gyűrt műmárvány plasztika” ami a lépcső oldalfalán, ill. egyéb felületen is látszik. Ez a relief Jovánovics György nevéhez fűződik, aki akkoriban állandó társa volt Erdélynek különböző munkák kapcsán.
Nagy zavarban is vagyok, mivel mindkét forrás cikk együtt, egymástól elválaszthatatlan "műegyüttesként" ismerteti a műveket, mint ahogy a tervezés is egymást kiegészítve történt. Mégis, mivel technikájukban igencsak eltérnek,, Jovánovics nevét szerzőtársként itt úgy gondolom, nem tüntethetem fel. Másik alkotás, aminek fényképezése lehetetlennek tűnt. Most úgy gondolom, lehet valamikor visszamegyek és még egyszer megpróbálkozom vele.
Források:
Boros Géza: Leletmentés, Erdély Miklós fotómozaikjai (2014. 6. sz.): http://artmagazin.hu/artmagazin_hirek/leletmentes.2570.html?pageid=119
Boros Géza: Szűkített spektrumok (2014.09.19.): http://hvg.hu/hvgmuerto/20140919_Szukitett_spektrumok

Cím alapján hasonló

"Szűkített spektrumok" c. alkotás fotói

Alkotók
Erdély Miklós (képzőművész)Hencze Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
296374
Feltöltve
2017.11.18. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.18. 15:22

"Szűkített spektrumok" c. alkotás fotói

Alkotók
Erdély Miklós (képzőművész)Hencze Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
296376
Feltöltve
2017.11.18. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/8 • ISO1250

296384
Feltöltve
2017.11.18. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/5 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.18. 15:23

"Szűkített spektrumok" c. alkotás fotói

Alkotók
Erdély Miklós (képzőművész)Hencze Tamás (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
296385
Feltöltve
2017.11.18. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO250

296378
Feltöltve
2017.11.18. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

296382

296381
Feltöltve
2017.11.18. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

296379
Feltöltve
2017.11.18. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

296383

296377

296380

296375
Feltöltve
2017.11.18. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.11.18. 15:22
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.05.13. 17:17
A "Szűkített spektrumok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.21. 16:51
Göröntsér Vera publikálta "Szűkített spektrumok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.