Árvízi emléktábla

Tiszacsécse, Kossuth utca 74.

Tiszacsécse
Kossuth utca 74.
A református templom homlokzatán látható.

Avatás1999. június 21.


TundeK62
2017.11.18. 23:28
A tiszacsécsei református templom, műemléki védettség alatt áll, mert 1825 körül építették. A homlokzatán két emléktáblát láthatunk. Az egyik arról tájékoztat bennünket, hogy abban az épületben tartották keresztvíz alá Móricz Zsigmond írót, aki a kis faluban született.
A másik, pedig ez az emléktábla, melyen a valaha mért legmagasabb vízállásról emlékeznek meg. Az árvíz 1998. november 6-án 708 centiméterrel tetőzött a Tisza Tiszabecsnél, ami csak egy pár kilométerre van Tiszacsécsétől.

Erről a tényről egy 2001-es hírből olvashatunk, az interneten: http://www.origo.hu/itthon/20010305rekord.html

Ez az emléktábla volt az elsőként elhelyezett a templom homlokzatán, mert ezt a rajta olvasható évszám szerint 1999-ben helyezték el. Az alkotó neve ugyan ezen a táblán nem szerepel, de feltételezhetően ugyanaz a kéz alkotta a két művet.
Így alkotnak egy párt. A bronzból készült művön, a dombormű homokzsákokat jelenít meg.

Az emléktáblát a Felső Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság és Tiszacsécse Község Önkormányzata állíttatta, közösen.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszacs%C3%A9cse
https://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1899&show_logs=i
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiszacs%C3%A9cse
Balogh Géza szobrász közlése alapján javítva az alkotó neve.

TundeK62 műlapja



Cím alapján hasonló

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295944
Feltöltve
2017.11.14. 23:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:02

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295945
Feltöltve
2017.11.14. 23:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:02

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295946
Feltöltve
2017.11.14. 23:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:03

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295947
Feltöltve
2017.11.14. 23:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:03

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295948
Feltöltve
2017.11.14. 23:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:03

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295949
Feltöltve
2017.11.14. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:04

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295950
Feltöltve
2017.11.14. 23:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:04

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
295943
Feltöltve
2017.11.14. 23:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.14. 23:01

"Árvízi emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszacsécse
Feltöltő
Azonosító
466009
Fotózva
2011. május
Feltöltve
2021.11.03. 14:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ710/100 • 1/150 • 6.3mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.03. 14:30
2011. május
Összesen 9 fotó

Műlap története

21.11.03. 14:30
1 új fotót töltöttem az "Árvízi emléktábla" műlaphoz
21.01.07. 20:34
Az "Árvízi emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.18. 23:28
TundeK62 publikálta "Árvízi emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.