Somogytúr-Berencsepuszta, Kastélyszálló

Alternatív, helyi címek:Zwei bäume

A kastélyszálló kertjében, a szálló kapujától jobbra (fák a fák között).

Felállítás2004

Nem köztéri
Göröntsér Vera
2017.10.30. 17:18
A nyári kánikulában megélt nagy vívmány volt, hogy – kiszabadulva a rám méretett szobafogságból – eljutottam a "pusztába". Ez megközelítően fedi a valóságot, mivel a napi egyszer forduló buszról leszállva a legnehezebben azt döntöttem el, merre induljak. Balra nem láttam semmit, jobbra valami gazdaságot. A kastélyszálló, mint kiderült, a hátam mögött volt (bukszusok között futó kerítésével) és mivel a busz "készségesen" előrébb tett le, mint ahol a megálló volt, kicsit nehezen találtam a megfelelő irányt.
Mégiscsak megtaláltam a bejáratot és egy gondosan rendezett parkon keresztül bejutottam a modern világ minden luxusával felszerelt kastélyépülethez. Az engedély után bejártam a parkot, ahol már érkezésemkor láthattam ezt az alkotást is.

Dézsába ültetett fák a fák közt. Érdekes látvány. Persze, kirínak környezetükből csillogó felületükkel. Én azt hiszem, az itt elhelyezett alkotások nem célzatosan születtek. Úgy értem, a művész képzelete minden instrukció nélkül működött. Másrészt igen jó helyre kerültek, megbecsült környezetbe.

Az anyagválasztás (olvasom a net-en szemelgetve) a művész egy alkotói fázisához kötődik, később ugyanezek (és mások is) megszülettek fából is. Mégis jellemző az anyag, amit igazol a 2012-es esemény, Csepregi Balázs előadása a Vizuális Művészeti Tanszéken, aminek kapcsán olvasom: "Csepregi művészetének egyik ismérve az alumínium, amely ugyan nem egy klasszikus szobrászati matéria, viszont jól alakítható és idővel karakteres patinát is kaphat. Technikailag azonban meglehetősen komoly felkészültséget igényeltek..., ugyanis hagyományos fémműves technikával lettek lépésről lépésre kidomborítva, kalapálva és csiszolva. Kiválóan érvényesülnek az anyag jó tulajdonságai, különleges fényű és puhaságú felületei."
Az alkotásokat jellemzik méreteik, és az a kis bujkáló humor, amit az alkotó művészetében mindig tetten érhetünk.
Források:
Csepregi Balázs munkái (prospektus)
http://www.mke.hu/node/13703
http://kulter.hu/events/piheno-have-a-rest-csepregi-balazs-kiallitasanak-megnyitoja-2/

Kapcsolódó
Radiátor
Kapcsolódó
Katinka

Cím alapján hasonló

"Két fa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogytúr-Berencsepuszta
Feltöltő
Azonosító
293421
Feltöltve
2017.10.25. 09:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.10.25. 09:50

"Két fa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogytúr-Berencsepuszta
Feltöltő
Azonosító
293422
Feltöltve
2017.10.25. 09:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

293424

293423

293425
Feltöltve
2017.10.25. 09:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO125

293426
Feltöltve
2017.10.25. 09:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

293427
Feltöltve
2017.10.25. 09:52

Göröntsér Vera 17.10.25. 09:52

"Két fa" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogytúr-Berencsepuszta
Feltöltő
Azonosító
293428
Feltöltve
2017.10.25. 09:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO100

293429
Feltöltve
2017.10.25. 09:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/250 • ISO100

293430
Feltöltve
2017.10.25. 09:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.10.25. 09:52
Összesen 10 fotó

Műlap története

17.11.12. 17:32
A "Két fa" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.10.30. 17:18
Göröntsér Vera publikálta "Két fa" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.