Budapest, XIX. kerület, Csengő utca 3.
Archív képek

Budapest
XIX. kerület, Csengő utca 3.
Az iskola udvari bejáratánál áll.

Felállítás1973


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
kectam
2017.10.25. 19:31
Egy ártatlan vásárlás közben vettem észre, hogy a közeli iskolában van egy olyan szobor, ami nem szerepel az adatbázisunkban. Fényképezőt ragadva mentem be érdeklődni a szobor iránt, de már az elején lelomboztak: - Ja, az! Az örök idők óta itt van. - mondták a portán.
Még a legrégebben ott dolgozó sem emlékezett arra, hogy mikor került oda. Ezután elballagtam a helytörténeti gyűjteménybe körülnézni, de ott sem leltem nyomára.

Néha a legkézenfekvőbb dolgok azok, amelyek felett elsiklunk. Ez történt most velem is, hisz mindenhol kerestem információt az alkotóról és a műről, végül Vera hívta fel figyelmemet, hogy az iskola honlapján ott van minden szükséges.

Egy vastag sövénytakaróban bújik meg az alkotás. A növényzet teljesen körbenőtte, szinte alig látszik. A mű egy kb. 150 cm magas műkő oszlopon van, ami tulajdonképpen egy mészkő portré. Szemből nézve olyan mérgesek a vonásai, nem is mertem a szemébe nézni sokáig. Pár rég elszáradt koszorú bizonyítja, hogy rég volt szeptember, amikor az iskola megemlékezik névadójáról, A környéke szépen gondozott.

Az alkotó gyűjteményében ráakadtam az eredeti műről készült fotóra is.

A mű avatásának 50. évfordulója alkalmából szépen felújították az alkotást, a sövényt is kivágták, kapott egy kis parkrendezést is. Olyan lett, mintha mostanában avatták volna fel.
Források:
http://www.semmelweis-bp.sulinet.hu/index.php/az-iskolarol/hagyomanyaink
http://www.semmelweis-bp.sulinet.hu/

kectam műlapja


Cím alapján hasonló

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290655
Feltöltve
2017.09.22. 15:05
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.09.22. 15:05

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290652
Feltöltve
2017.09.22. 15:04
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/173 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.09.22. 15:04

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290653
Feltöltve
2017.09.22. 15:04
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.09.22. 15:04

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290654
Feltöltve
2017.09.22. 15:05
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.09.22. 15:05

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290656
Feltöltve
2017.09.22. 15:05
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/221 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.09.22. 15:05

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290657
Feltöltve
2017.09.22. 15:05
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/101 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.09.22. 15:05

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290658
Feltöltve
2017.09.22. 15:06
EXIF információk...
HUAWEI / FRD-L09
ƒ220/100 • 1/134 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.09.22. 15:06

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531380
Feltöltve
2023.07.04. 09:30
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 09:30

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
531381
Feltöltve
2023.07.04. 09:30
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 23.07.04. 09:30

Archív fotók

"Semmelweis Ignác" c. alkotás fotói

Farkas Ádám saját galériájából
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
293376
Forrás
http://www.farkasadam.hu/mutargy-galeria
Feltöltve
2017.10.24. 18:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.10.24. 18:22
Archív felvétel
Farkas Ádám saját galériájából
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.04. 09:30
2 új fotót töltöttem a "Semmelweis Ignác" műlaphoz
17.10.25. 19:31
A közösség publikálta kectam "Semmelweis Ignác" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.