Székesfehérvár, Szabadságharcos út 59.

Székesfehérvár
Szabadságharcos út 59.
Az alkotás a Kodolányi János Főiskola egykori főépületének aulájában található.

Felállítás1972

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Aerdna
2017.10.11. 19:19
Mikor ide jártam főiskolára, sosem sikerült lefotózni az alkotást, mivel mindig nyüzsgő élet folyt az aulában. Most egy megbeszélésre érkeztem, és mivel az épület nagy része üres, az aula is üresen tátongott. Így volt lehetőségem fotózni.

Az alkotás a Megyei Pártbizottság Oktatási Intézetében került elhelyezésre 1972-ben. Az apró mozaikok egy vörös leplet markoló kezet ábrázolnak.

Az épület 1992-től a Kodolányi János Főiskolának adott otthont, ez volt a főiskola főépülete, itt volt a könyvtár. A mozaik mögötti teremben sokan vehettük át diplománkat. Jelenleg az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat "lakik" az épületben.

Amiért fontosnak tartottam bemutatni az alkotást, az az, hogy hamarosan itt nagy átalakulások lesznek, ezen a területen alakítják ki a Campust, ahol kifejezetten oktatási intézmények kapnak helyet. Csak reménykedem, hogy az alkotás átvészeli ezt a változást (is), és a felújított, átalakított épületben is helye, tere lesz.
Források:
https://www.visuart.hu/tetel_m.php?g=1,6323
http://www.proalbaregia.hu/kozepiskolai-campus
http://magyarepitok.hu/mi-epul/2017/05/igy-nez-ki-a-negy-iskolat-egyesito-szekesfehervari-campus-terve

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292211
Feltöltve
2017.10.11. 18:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 18:56

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292212
Feltöltve
2017.10.11. 18:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO800

292213
Feltöltve
2017.10.11. 18:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/15 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 18:56

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292214
Feltöltve
2017.10.11. 18:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 18:57

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292215
Feltöltve
2017.10.11. 18:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 18:57

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292216
Feltöltve
2017.10.11. 18:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 18:57

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292217
Feltöltve
2017.10.11. 18:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 17.10.11. 18:58

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
292218

412206
Feltöltve
2020.08.03. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

Aerdna 20.08.03. 21:40

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
412207

412208
Feltöltve
2020.08.03. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/80 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 20.08.03. 21:40

"Mozaik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
412209
Feltöltve
2020.08.03. 21:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO200

412210

412216
Feltöltve
2020.08.03. 22:02
EXIF információk...
Samsung / SM-A320FL
ƒ19/10 • 1/33 • 3.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 20.08.03. 22:02
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.08.03. 22:02
1 új fotót töltöttem a "Mozaik" műlaphoz
20.08.03. 21:40
5 új fotót töltöttem a "Mozaik" műlaphoz
17.10.11. 19:19
Aerdna publikálta "Mozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.