Debrecen, Egyetem tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Férfiakt

Debrecen
Egyetem tér
Az egyetem előtti téren látható a szobor, balról az épülettől távolabbi sarkán a szökőkútnak.

Felállítás1965

TundeK62
2008.12.17. 21:52
A leírás 2. része: A teret, illetve az előtte álló kétlépcsős vízmedencét úgy tervezték meg eredetileg, hogy abban visszatükröződjön az egyetem épülettömege (tükörtó!). Ezt az egységet (a látvány szépségét) a medencébe, a hatvanas évek elején telepített kőkupacok (szakszerűen: kőgruppok) elrontották. A szökőkút funkció ekkor vette kezdetét. Az egyetem vezetése "találta ki", hogy jó volna szobrokat is elhelyezni a már létező, szobrok elhelyezésére is alkalmas végpontjain a medencéknek.
"Az ún. kétezrelékes rendelet alapján biztosította a szükséges pénzösszeget a Képzőművészeti Alap. A kérés megfogalmazása után működésbe lépett a szokásos gépezet, lejátszódott a szigorú rendeletekkel, utasításokkal szabályozott procedúra. S itt újból hangsúlyoznunk kell, hogy mindenki a "helyén volt", a legjobb indulattal és tudással járt el, azaz a szocialista művészetpolitikánk mechanizmusa megfelelően funkcionált."

Létrehozták az egyes szobrok külön szoborbizottságát. Ezekben részt vettek az Alap szakértői, de a város és az egyetem vezetői is. Egy ponton az egyetem vezetői rájöttek, hogy a Képzőművészeti Alap által ajánlott koncepció (mármint a hat aktszobor telepítése a reformátor szobrok szomszédságába) valahogy nem teljesen helyes út. Ezért ezeken a zsűrizéseken változó szorgalommal vettek részt; ezzel akadályozva a munkálatokat, a folyamatokat. Ez volt a maguk kis tiltakozása.
Egyet viszont megköveteltek a művészektől. A hat szobrot három párként is fel lehet fogni. Az egy-egy pár szobor alkotójának, jelen esetben itt az utolsó sorban, Varga Imrének és Marton Lászlónak szorosan együtt kellett működnie, hogy a két szobor együttes hatása jól érvényesüljön. Talán éppen ennél a szoborpárnál sikerült ez legjobban, legteljesebben. Ők vannak legközelebb a városhoz, a sugárút végén ezt a két szobrot lehet elsőként megpillantani. Ha valaki gyalog erről közeledik; ami igen ritka eset. A Bethlen utca, majd tovább az Egyetem sugárút együttes hossza közelíti a két kilométert.

A történet folytatása: http://www.kozterkep.hu/~/3239/Noi_akt_Debrecen_1964.html#

A fekvő férfi leírás Bőgel József szerint: "...alkotója el akarta kerülni a sablonos kompozíció veszélyét, s ezért bal könyökére támaszkodó, alsó testét kissé felemelő, élénken előre figyelő ... férfialakot mintázott meg.... Statikailag a javítások ellenére is bizonytalan. Kár, mert a fej megmintázása érdekes, eredeti, a testfelület megformálása pedig egyenesen bravúros."
Források:
Alföld, 1965. június (76-79.p.). Bőgel József: A Kossuth Lajos Tudományegyetem előtti szobrokról című cikke
További linkek
http://www.deol.hu/dbarch/06/29/06-29_14-15.pdf
Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Marton_L%C3%A1szl%C3%B3_(szobr%C3%A1sz)

Blogbejegyzések a műlapról
Debrecen szobrairól, az egyetem előtti kútszobrok történetének kapcsán
Lassan végéhez közeledik a közel másfél éve tartó előadás-sorozatom a debreceni szobrokról, az Újkerti Könyvtárban, Debrecenben. Ezért jutott most eszembe, hogy 2013-ban, amikor a Debreceni Egyetem főépülete előtt álló hat kútszobor leírását kiegészítettem, készült egy öt részből álló írás. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12361
Feltöltve
2008.12.16. 12:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.16. 12:26

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12362

12363
Feltöltve
2008.12.16. 12:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.16. 12:27

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211820
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2015.07.12. 02:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 02:06
2012. december

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
18245
Feltöltve
2009.05.10. 17:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.10. 17:48

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
18246
Feltöltve
2009.05.10. 17:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.10. 17:49

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41497
Feltöltve
2010.01.25. 11:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.25. 11:13

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41498

41499
Feltöltve
2010.01.25. 11:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.25. 11:14

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
41500
Feltöltve
2010.01.25. 11:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.01.25. 11:15

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
59673
Feltöltve
2010.07.06. 00:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.06. 00:56

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
99505
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2011.11.11. 10:12
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.11.11. 10:12
2009. július

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
211819
Fotózva
2012. december
Feltöltve
2015.07.12. 02:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.07.12. 02:06
2012. december

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
42698
Feltöltve
2010.02.05. 14:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.05. 14:07

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
292464
Feltöltve
2017.10.14. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.14. 20:53

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
292465
Feltöltve
2017.10.14. 20:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.10.14. 20:53

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
59672
Feltöltve
2010.07.06. 00:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.06. 00:56

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
432175
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2021.02.09. 14:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/60 • 5.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.09. 14:34
2016. december

"Fekvő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
432911
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2021.02.16. 12:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.16. 12:05
2016. augusztus
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.02.16. 12:05
1 új fotót töltöttem a "Fekvő férfi" műlaphoz
21.02.09. 14:34
1 új fotót töltöttem a "Fekvő férfi" műlaphoz
17.04.30. 11:06
Megérintettem a "Fekvő férfi" alkotást
13.08.30. 19:30
A "Fekvő férfi" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.11.11. 10:12
1 új fotót töltöttem a "Fekvő férfi" műlaphoz
10.07.06. 00:56
1 új fotót töltöttem a "Fekvő férfi" műlaphoz
10.07.06. 00:56
1 új fotót töltöttem a "Fekvő férfi" műlaphoz
10.02.05. 14:07
1 új fotót töltöttem a "Fekvő férfi" műlaphoz
08.12.17. 21:52
TundeK62 publikálta "Fekvő férfi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.