Az egykori Platschek-ház domborművei

Budapest, VI. kerület, Aradi utca 57.
Archív képek

Állapot: Veszélyben

Budapest
VI. kerület, Aradi utca 57.
A címen lévő ház homlokzatán, az emeleti alkóvon körben, ill. a tetőtér alatti részen.

Felállítás1908

Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)
Löffler Béla (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2017.10.02. 09:28
Van úgy, hogy az ember többször elmegy valami mellett, máskor meg "megtalál", szinte üldöz egy téma. A Mesélő házak bejegyzését olvasva éreztem, hogy fel kell, keressem a szecesszió jegyében épült és díszített házat. Írva van: "A képek szokás szerint ismét önmagukért beszélnek. Szépek, szomorúak. Egy lelakott ékszerdoboz lassú romlása a Főváros közepén. Minőségben épült, talán megadatik, hogy rátalál a pénz, a szándék és az odafigyelés, hogy újjászülethessen, mielőtt végképp összedől." Olvastam, de a látvány mégis megdöbbentett. Ha belegondolok, hogy mifelénk így néz ki egy (fővárosi) műemléki védettséget élvező ház....

Az épület Piatschek Vilmos ruhakereskedő számára épült 1908-ban a kor (és a tervezők) elvárt stílusában. Az építészpáros munkája során láthatóan jól ötvözte a szecessziós építészt stílusjegyeit az alkalmazott szobrászati díszekkel.
A ház szerkezete mellőzi a szimmetriát (a jobb oldalon látható csak egy erkély, finom megmunkálású, a házhoz jól illeszkedő rácsozattal), de középen, az ablaksor körül az alkóvot körülvevő kiugró részen szépen megformált férfialakok (férfi aktok, leplekkel) sora látható.
Az oromzat két szélén két-két csúnyácska figura, mint az ártó szellemek távoltartói foglalnak helyet.

Megdöbbentő különbség látszik az archív kép és a jelenlegi állapot között. A házat valamikor szép mintát adó felületi díszek boríthatták, amiknek már nyoma sincs. Gyakorlatilag a vakolatról is elmondható ugyanez, a szobrászati díszek hiányosak, kopottak, sérültek.

"Megmosolyogtató", de szomorú és megdöbbentő, hogy az évtizedekkel ezelőtt (1998) íródott felmérés szerint is a ház igen leromlott állapotban volt, igaz, akkor a belső részek állapotáról esik inkább szó. "A lakásokat eladták, aztán az "örökölt" romhalmazzal az új tulajdonosok nem tudtak mit kezdeni. Az IKV semmit nem csinált éveken keresztül és most a felújítás mind a tulajdonosokat terheli..."
A Mesélő házak leírása szerint a belső részek most jobb állapotot mutatnak, látszik a lakók igyekezete, míg a letűnt IKV helyett láthatóan nincs, aki vállalná/vállalni tudná a felújítás költségeit.
Források:
http://www.terezvaros.hu/testuleti/rendeletek/hatalyos_rendeletek/2011_16c.pdf
http://www.meselohazak.hu/2015/06/27/terezvaros-titkai-2-a-szecesszio-unnepe-az-aradi-utcaban/ -- halott link. Hasonló: https://www.meselohazak.hu/szep-mint-mindig-ennekem-legszebb-aradi-utca-57/
Adalékok a Külső-Terézváros történetéhez (szerk.: Végváry Annamária, Bp. Városvédő Egeysület, 1998),, p. 130-132,

Cím alapján hasonló

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290720
Feltöltve
2017.09.23. 13:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:23

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290724
Feltöltve
2017.09.23. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:28

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290723
Feltöltve
2017.09.23. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

290721
Feltöltve
2017.09.23. 13:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:25

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290725
Feltöltve
2017.09.23. 13:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:28

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290728
Feltöltve
2017.09.23. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:29

290722
Feltöltve
2017.09.23. 13:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:26

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290729
Feltöltve
2017.09.23. 13:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:31

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290726
Feltöltve
2017.09.23. 13:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:29

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290730
Feltöltve
2017.09.23. 13:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:32

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290731
Feltöltve
2017.09.23. 13:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 13:33

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
300224
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2018.01.03. 22:08
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 450D
ƒ28/5 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.03. 22:08
2016. június

Archív fotók

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
290733
Forrás
Magyar Építőművészet 1908. 6. szám
Évszám
1908
Feltöltve
2017.09.23. 14:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.09.23. 14:14
1908, Archív felvétel

"Az egykori Platschek-ház domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Löffler Samu Sándor (tervező, közreműködő)Löffler Béla (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
300225
Forrás
Magyar Építőművészet, 1908. október
Évszám
1908
Feltöltve
2018.01.03. 22:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vincze Miklós 18.01.03. 22:09
1908, Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.01.03. 22:09
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Platschek-ház domborművei" műlaphoz
18.01.03. 22:08
1 új fotót töltöttem az "Az egykori Platschek-ház domborművei" műlaphoz
17.10.02. 09:28
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Platschek-ház domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.