Szentháromság-szobor

Szenttamás (Србобран), Dózsa György (Doža Đerđa) utca 1.

Alternatív, helyi címek:Spomenik Svetog Trojstva, Dreifaltigkeitssäule, Stup Presvetog Trojstva
Angol cím:Statue of the Holy Trinity

Szenttamás (Србобран)
Dózsa György (Doža Đerđa) utca 1.

Avatás2013. május 25.
Avatás

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Jánosi Norbert
2017.09.26. 10:44
A szenttamási Szentháromság-szobor első alkalommal történt felállításának pontos időpontját homály fedi, mint ahogyan az alkotómester kilétét sem sikerült még felkutatni. Mindössze egy, a helyi plébánián történt hiteles bejegyzés áll rendelkezésünkre.
Az 1888-as egyházi jegyzőkönyv szerint az akkori Hitközség tanácsa a kalocsai érseki hatósághoz intézett levelében egy alap létrehozására tettek javaslatot, amelyből azután a Szentháromság-szobrot készítették volna el.
A szobor feltehetően valamikor az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat idején került felszentelésre, azt viszont már biztosan tudni, hogy 1911-ben már ott állt a helyén.
1983-ban a szobor mögötti területen a régi zárdaiskola helyén felépült az új általános iskola.
Ugyanabban az évben a szenttamási nevelési- és oktatási érdekközösség egy átiratot küldött az egyháznak, melyben az építkezési munkálatok miatt kérték a szobor mielőbbi eltávolítását.
Zvekanovity Mátyás akkori püspök engedélyt adott a szobor áthelyezésére, de kizárólag az érdekközösség terhére.
Végülis az egészből semmi sem lett, minden maradt a régiben egészen 2012 áprilisáig. Ekkor a községi Képviselő testület határozatott hozott a szobor áthelyezéséről.
A mintegy két tonnás szobor áthelyezésének szakszerű felügyeletével, illetve a pontos helyszín kijelölésével Branislav Krnic okleveles építész-restaurátort, a felújítási munkálatok minőségének felügyeletével pedig Milos Vujaklija okleveles szobrász-restaurátort bízták meg.
A felújított Szentháromság-szobor immáron az újonnan kijelölt helyen, a katolikus templom előtt, 2013. május 25-én került felszentelésre.
További képek megtekintése, illetve a szobor történetéről részletesebben a linkre kattintva Szenttamás város honlapján olvashatunk.
Források:
http://www.szenttamas.rs/szentharomsag_szobor.html
http://www.szenttamas.rs/kettos_unnep.html
http://www.vmmi.org/index.php?ShowObject=kronika&id=10270
http://delhir.info/2013/05/01/szenttamasi-mrm-toertenjen-meg-a-szentharomsag-szobor-visszaallitasa/



Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290874
Feltöltve
2017.09.24. 10:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 10:04

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290886
Feltöltve
2017.09.24. 11:00
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/1370 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:00

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290888
Feltöltve
2017.09.24. 11:01
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/771 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:01

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290889
Feltöltve
2017.09.24. 11:02
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/755 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:02

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290890
Feltöltve
2017.09.24. 11:03
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/653 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:03

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290892
Feltöltve
2017.09.24. 11:04
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/1193 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:04

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290893
Feltöltve
2017.09.24. 11:06
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/588 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:06

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290894
Feltöltve
2017.09.24. 11:08
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/2165 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:08

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290896
Feltöltve
2017.09.24. 11:10
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/1846 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:10

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290897
Feltöltve
2017.09.24. 11:12
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/1541 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:12

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290898
Feltöltve
2017.09.24. 11:13
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/2165 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:13

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Szenttamás (Србобран)
Feltöltő
Azonosító
290899
Feltöltve
2017.09.24. 11:16
EXIF információk...
SAMSUNG / GT-N7000
ƒ265/100 • 1/2165 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Jánosi Norbert 17.09.24. 11:16
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.09.26. 10:44
A közösség publikálta Jánosi Norbert "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.