Balatonföldvár, Szabadság tér 1.

Alternatív, helyi címek:Szent Taddeus, Szent Judás Tádé

Balatonföldvár
Szabadság tér 1.
A templom jobb oldalán, a fal mellett.

Avatás1943
Avatás

Nem köztéri
Göröntsér Vera
2017.10.25. 16:05
Balatonföldváron a vonatról leszállva, a szinte üres vasútállomáson is sikerült elkerülni a rám várakozó családtagot. Nem estem pánikba, elindultam toronyiránt és rögtön bevettem magamat a katolikus templomba, aminek ajtaja tárva-nyitva volt. Mint kiderült takarítottak. Mint ilyen, az oldalsó ajtón sikerült bemenni, amivel éppen szemben áll a szobor. Találkoztam már vele, de a fényképek nem sikerültek. Annyit már tudtam róla Búza Barna alkotása, vagyis megörökítése célszerű.

A Szent Kereszt titulusú templomról, tervezőjéről, építésének körülményeiről és főleg a körben látható díszes üvegablakokról a kapcsolt lapon lehet bővebben olvasni.

Erről az alkotásról a muemlekem.hu oldalán olvasható: "a Szent Tádé szobor Búza Barnabás díjnyertes alkotása". Az alkotó honlapja alapján tudni lehet, hogy diófából készült, a "díj" Kolozsvárott született 1943-ban, amikor az ott megrendezett Művészeti hetek alkalmából fafaragó verseny szerveztek, ahol az első díjat nyerte el.
Itt is jelzik, hogy ebben a templomban helyezték el, annak időpontja azonban nem ismert.

Szent Taddeus, máshogy Szent Tádé, vagyis Júdás, Jézus unokatestvére, egyben tanítványa, vagyis a tizenkét apostol egyike volt. A Júdás név nem azonos az árulóval, amit megkülönböztetetten kezelnek.

Róla: "Működéséről semmi biztosat nem tudunk, még a hagyomány sem egységes róla. Egy legenda szerint apostolként hirdette az evangéliumot, de ugyanakkor Edesszában is a 70 tanítvány egyikének említik, bár ez valószínűleg tévedés. Régi hagyomány szerint Mezopotámiában hirdette az evangéliumot, majd Simonnal közösen munkálkodtak Perzsiában, és ott, Suanir városában lefejezéssel szenvedett vértanúhalált. Mégis a legvalószínűbb, hogy Palesztinában, Beirutban szenvedett vértanúságot."

Szokásos ábrázolása: kezében Jézus képét tartja, Itt ettől a művész eltért, melle előtt egy lángoló mécsest tart.
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-10970
http://buzabarna.hu/node/8

Cím alapján hasonló

"Szent Tádé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
293479
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.10.25. 15:07

"Szent Tádé" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonföldvár
Feltöltő
Azonosító
293469
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO200

293470

293473
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

293476
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO800

293471
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/60 • ISO320

293472
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/15 • ISO800

293478
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

293477
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

293475
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/6 • ISO1000

293474
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/10 • ISO800

293480
Feltöltve
2017.10.25. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.10.25. 15:07
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.10.25. 16:05
Göröntsér Vera publikálta "Szent Tádé" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.