Weisz Ármin-emléktábla

Budapest, XIII. kerület, Szabolcs u. 33-35.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Dr. Weisz Ármin-emléktábla

Budapest
XIII. kerület, Szabolcs u. 33-35.
A kórház V. épületének falán látható.

Avatás1933


Neszták Béla
2008.12.20. 14:26
85x65 cm vörösmárvány tábla háromfejű sárkánnyal küzdő bronz Herkules 60x40 cm dombormű.
Göröntsér Vera
2019.07.23. 23:43
Ezt az emléktáblát véletlen megtaláltam, méghozzá az egykori Szabolcs utcai kórház – még korábban a Zsidó kórház egyik hátsó épületének a falán, remélhetőleg ott, ahol jelezve van. Egészen mást kerestem volna, ami nem sikerült.
A helyi infó-kat gyűjtöttem volna. Néhány évvel korábban ugyanitt azt az információt kaptam, hogy a kórházban egykor található valamennyi művészi alkotást ismeretlen helyre elszállították.
Meglepő, a 13. kerület honlapján talált 2010-es gyűjtés szerint ez és további három emléktábla "meglévő"-ként szerepel. Innen az avatás/állítás évszáma is. Így, most vissza kell mennem, hogy feltérképezzem a helyzetet.

Dr. Weisz Ármin (sz.: 1888–1933) az egykori Zsidó kórház röntgen-osztályának főorvosa volt 1920-tól haláláig. [2] A tábla tanúsága szerint úgy küzdött a gonosz (sárkány/betegség) ellen, mint Szent György. Az emléktábla nem csak hogy halála évében készült, de éppen haláláról szól: rákban halt meg, amit a sugárfertőzés okozott.
Olvasom: " Az egyetlen emléktábla, amely a Zsidó kórházból a mai napig is fennmaradt, a volt Röntgen Intézet, ma Kórbonctani Intézet külső falán..." [3]
Források:
[1] http://mek.oszk.hu/11400/11446/11446.pdf
[2] http://lathatatlan.ovas.hu/index.htm?node=49321 (hibás halálozási évszám'?) Itt utalás történik ..>
[3] Dr. Strausz Imre: Egy zsidó kórház 1944-ben c. könyvére Emlékezés-vázlat ötven év múltán. Megjelent: Múlt és Jövő http://www.multesjovo.hu/en/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/1224/



Cím alapján hasonló

"Weisz Ármin-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12195
Feltöltve
2008.12.13. 15:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.13. 15:01

"Weisz Ármin-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366455
Feltöltve
2019.07.23. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.23. 17:03

"Weisz Ármin-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366456
Feltöltve
2019.07.23. 17:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.23. 17:03

"Weisz Ármin-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366493
Feltöltve
2019.07.23. 22:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.23. 22:59

Archív fotók

"Weisz Ármin-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12196
Feltöltve
2008.12.13. 15:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.13. 15:01
Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

21.04.18. 11:03
A "Weisz Ármin-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.18. 16:37
A "Weisz Ármin-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.07.23. 23:43
A Közösség megszavazta a Weisz Ármin-emléktábla műlapon várakozó szerkesztést
19.07.23. 23:43
A Közösség megszavazta a Weisz Ármin-emléktábla műlapon várakozó szerkesztést
19.07.23. 22:59
1 új fotót töltöttem a "Weisz Ármin-emléktábla" műlaphoz
19.07.23. 17:03
2 új fotót töltöttem a "Weisz Ármin-emléktábla" műlaphoz
14.12.06. 20:59
A "Weisz Ármin-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.12.20. 14:26
Neszták Béla publikálta "Weisz Ármin-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.