Galántai gróf Esterházy-címer

Tarján, Rákóczi Ferenc út 7.
További képek a Fotólistában

Tarján
Rákóczi Ferenc út 7.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2017.09.18. 06:41
Tarján római katolikus templománál, a délkeleti homlokzat szimmetriatengelyében van a bejárati ajtó, felette egy ablak és ezek felett egy címer.

A kőből faragott címer kiemelkedik a vakolatmezőből és egy kissé kiugró konzolra támaszkodik. A címerpajzsot díszes fonatok övezik. Felette egy hét ágú korona van. A címer mezőjében alul ugyanilyen korona található. A pajzs középső részén egy kardot tartó lény van.

A templom bejáratán egy kis előtérbe juthatunk, ahol jobbra egy tábla ismerteti a falu és a templom történetét. Azt olvashatjuk, hogy: „Tarjánban a római katolikus svábok 1737-es letelepedését követően, 1756-ban alapították meg a plébániát, amelynek első lelkipásztora Johann Georg Koller volt. Az egyházközség anyakönyvei is ekkortól datálódnak. A barokk stílusú katolikus templomot Esterházy József kegyúr építtette 1779 és 1783 között, Fellner Jakab tervei alapján. Fellner halála után a torony és a főhomlokzat építése Gött Antal új elképzelései szerint folytatódott. Jelenlegi formáját 1863-ben nyerte el.”

A török világ után a Tata környékbeli területekre galántai gróf Esterházy József (1682-1748) szervezte a faluk telepítését római katolikus vallású németekkel. Tarján falut is ekkoriban telepítették újra. Az Esterházy család tagjai maradtak később is a földbirtokosok. A falut betelepítő, a plébániát fenntartó, a templomépítést finanszírozó Esterházyak címerét sejthetjük a templom falán.

Valóban, a címerhatározó szerint a galántai gróf Esterházy címer pontosan ez: egy griff, amely két lábon áll, szárnyai jobbra, arca és mancsai balra vannak. Jobbjában kardot, baljában virágot tart. A griff fején kis korona van.

A templom műemlék. A műemlékem.hu a külső leírásnál a címert is említi: "faragott kőkeretes szegmensíves bejárata felett szintén szegmensíves keretezett kórusablak koronás címerdísszel."
Források:
Az alkotást a helyszínen megnézetem és fényképeim alapján írtam le.
Esterházy József életéről és a Tata környéki 18 falu betelepítéséről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Esterh%C3%A1zy_J%C3%B3zsef_(orsz%C3%A1gb%C3%ADr%C3%B3)
A galántai gróf Esterházy címerről:
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Esterh%C3%A1zy_c%C3%ADmer
http://muemlekem.hu/muemlek?id=6384

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289862
Feltöltve
2017.09.15. 07:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:10

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289863
Feltöltve
2017.09.15. 07:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:11

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289864
Feltöltve
2017.09.15. 07:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:11

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289865
Feltöltve
2017.09.15. 07:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ130/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:11

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289866
Feltöltve
2017.09.15. 07:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ154/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:11

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289867
Feltöltve
2017.09.15. 07:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ163/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:12

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289868
Feltöltve
2017.09.15. 07:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ163/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:12

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289869

289870

Adalék vagy máshol

"Galántai gróf Esterházy-címer" c. alkotás fotói

A templom bejárati ajtóján belül és balra lévő kőtáblák.
Település
Tarján
Feltöltő
Azonosító
289871
Feltöltve
2017.09.15. 07:13
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.09.15. 07:13
A templom bejárati ajtóján...Teljes szövegA templom bejárati ajtóján belül és balra lévő kőtáblák.Kevesebb szöveg
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.04.21. 16:34
A "Galántai gróf Esterházy-címer" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.09.18. 06:41
Keszthelyi Sándor publikálta "Galántai gróf Esterházy-címer" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.