Siklós, A siklósi vár területén

Siklós
A siklósi vár területén
A Rosarium bástyájának az aljában áll

Felállítás2015

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kectam
2017.08.29. 20:28
A vérrel és verejtékkel teli XVI. század egy kiemelkedő nőalakja volt. Életéről kevés információ maradt fent, de tettei örökre beírták magukat a történelem lapjaira. A mohácsi vész után elsőként merészkedett a csatamezőre, hogy az elesetteknek a végtisztességet megadja. Művelt, több nyelvet beszélő igazi főúri hölgy volt, aki az elesetteket segítette, bőkezű adományaival hozzájárult az egyház kiadásaihoz is.Templomokat, kápolnákat építettet, egyházi alapítványokat pénzelt. Egyik kedvenc tartózkodási helye a siklósi várkápolna melletti rózsakert volt.
Emiatt került ide elhelyezésre a róla készült mű is. A 40x40x120 cm-es márványhasábon nyugszik a bronz alkotás. A kornak megfelelő nyakig gombolt ruházatában is fennkölt asszony néz ránk. Vonásai, - amit a művész remekül megformált-, nyugalmat és méltóságot sugároznak.
Kedvenc rózsakertjében mi is leülhetünk az illatozó virágok közé, pár csendes pillanatra méltón emlékezni a kor nagyasszonyára.

A vár sajnos csak belépővel látogatható.
Források:
http://magyarnemesseg.blogspot.hu/2013/05/kanizsai-dorottya-egy-csodalatos.html
http://nadasdymuzeum.hu/tartalom.php?tart=406
A felállításának időpontját a siklósi vár gazdasági ügyintézőjével történt levélváltásból tudtam meg.

kectam műlapja

Cím alapján hasonló

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
288337
Feltöltve
2017.08.27. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.27. 17:59

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
288342
Feltöltve
2017.08.27. 18:02

kectam 17.08.27. 18:02

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
288339
Feltöltve
2017.08.27. 18:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.27. 18:00

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
288338
Feltöltve
2017.08.27. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.27. 17:59

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
288340
Feltöltve
2017.08.27. 18:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.27. 18:00

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
288343
Feltöltve
2017.08.27. 18:06
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 17.08.27. 18:06

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
360056
Feltöltve
2019.06.13. 10:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/276 • 3.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 10:10

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
360057
Feltöltve
2019.06.13. 10:10
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/219 • 3.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 10:10

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
360058
Feltöltve
2019.06.13. 10:10
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
HUAWEI / DRA-L21
ƒ28/10 • 1/25 • 3.5mm • ISO131

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 19.06.13. 10:10

"Kanizsai Dorottya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Siklós
Feltöltő
Azonosító
434216
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.02.23. 10:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/100 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.23. 10:55
2015. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

21.08.05. 16:34
Megérintettem a "Kanizsai Dorottya" alkotást
21.02.24. 20:43
A "Kanizsai Dorottya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.23. 10:55
1 új fotót töltöttem a "Kanizsai Dorottya" műlaphoz
19.06.13. 10:10
3 új fotót töltöttem a "Kanizsai Dorottya" műlaphoz
17.08.29. 20:28
A közösség publikálta kectam "Kanizsai Dorottya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.